Sodrófával támadt a dühös, kaposvári asszony

2019.04.23. 13:10

Súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a kaposvári nővel szemben, aki dühében sodrófával ütötte-verte lakótársát.

A középkorú asszony évek óta együtt lakott egy idősebb asszonnyal közös bejáratú, külön lakrészekből álló bérleményükben. Sokszor veszekedtek.

Az idősebb többször kifogásolta, hogy a fiatalabb sokszor részegen ér haza.

2018 júliusában is részegen állított be, amit a konyhájában főző asszony is észrevett. Lakótársa megkérdezte a részeg nőtől, hogy a vödröt, amit korábban összetört, mikor pótolja. Összevesztek.

Egyszercsak a fiatalabb asszony kikapta a másik kezéből kikapta a sodrófát, amit a sütéshez használt, és

közepes erővel homlokon vágta.

Az asszony a cementlapra zuhant. A támadó szitkozódva tovább ütötte-verte.

Az áldozat 8 napon belül gyógyuló bevérzéssel és zúzódással járó sérülésekkel megúszta, de szakértők szerint súlyosabb sérülései is keletkezhettek volna.

A bíróság az ügyészségi indítvánnyal egyezően – büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban – a büntetlen előéletű vádlottal szemben 8 hónapi börtönbüntetést szabott ki, melynek végrehajtását 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette"

- olvasható az Ügyészség oldalán