Óriási baleset Kiskunmajsán, egy gyerek is megsérült

Vágólapra másolva!
Három autó ütközött össze Kiskunmajsa határában vasárnap délelőtt. A balesetben többen megsérültek, köztük egy kétéves gyerek is.
Vágólapra másolva!

A kiskunmajsai üdülőfaluba akart behajtani egy csengődi család, amikor beléjük hajtott egy másik autós.

A család autója az ütközéstől megpördült, és neki csapódott a mögöttük haladó kocsiba.

Forrás: Donka Ferenc

Információink szerint

négy embert vittek kórházba a mentők, köztük egy kétéves gyereket is.

Az érintett útszakaszt teljesen lezárták.