Vágólapra másolva!
Fegyvert és lőszert akart kérni a húgától a Teréz körúti robbantó, hogy megszökhessen a Váci Fegyházból. P. László terve szerint az akcióban egy drónt is bevetettek volna.
Vágólapra másolva!

Egy kézzel írt levelet találtak a Teréz körúti robbantásért jogerősen elítélt férfi zárkájában, amiben azt kéri családtagjától,

juttasson el neki fegyvert és lőszereket, mert meg akar szökni

írja a Bors. P. László Gergely úgy tervezte, hogy az akcióban egy drónt is bevetnek majd.

A 27 éves férfit a Váci Fegyházban őrzik, ahol minden percét kamerák előtt kell töltenie. Azonban mégis sikerült kitervelnie, hogyan szökhetne meg az intézményből. A lap úgy tudja, hogy

a zárkában megtalált levelet egy zsebkendőbe csomagolta, így akarta átadni a húgának az egyik beszélőn.

P. László Gergely 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten, a Teréz körúton egy maga által készített pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt, hogy megszerezze fegyvereiket.

P. László Gergely fegyvert és lőszert kért volna a szökéshez Fotó: Hirling Bálint - Origo

A férfit idén márciusban életfogytiglani fegyházra ítélték többszörösen minősített gyilkosság és terrorcselekmény miatt, leghamarabb 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.