Előzetesben maradhat a Budapesten elfogott szír terrorista

Hasszán Farhud szír terrorista
Hasszán Farhud szír terrorista
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványozta a terrorcselekménnyel gyanúsított szír férfi, Hasszán F. letartóztatásának meghosszabbítását – közölte a Fővárosi Főügyészség.
Vágólapra másolva!

A március 24-én őrizetbe vett szír férfit, aki az Iszlám Állam tagja, gyanúsítottként hallgatták ki minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt – közölte az ügyészség.

Hasszán F. a kommandósok őrizetében Forrás: --

A további nyomozási után a megalapozott gyanú tovább erősödött, ezért az ügyészség indítványt tett

a gyanúsított letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítására.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész korábban azt közölte, kitoloncolás során őrizetbe vettek Magyarországon egy szír férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és 2016-ban kivégzésekben vett részt.