Terjeszkedésre és fejlesztésre készül a TV2 új vezérigazgatója

Pavel Stanchev, TV2 vezérigazgatója, TV2 Média Csoport Zrt.
Vágólapra másolva!
Májusban áll munkába a TV2 Csoport új vezérigazgatója, Pavel Stanchev. Tervei között szerepel például a digitális fejlesztés, amivel felvehetik a versenyt a streamingszolgáltatókkal, illetve erősítené a saját műsorok gyártását is. Kiváló kapcsolatrendszerének köszönhetően pedig a nemzetközi terjeszkedésben is nagy segítségére lehet a vállalatnak.
Vágólapra másolva!

Szerdán nevezték ki a TV2 Média Csoport Zrt. vezérigazgatójának Pavel Stanchevet, akivel a cél a jövőben a további terjeszkedés lesz. Az új cégvezető Vaszily Miklós elnökkel közösen adott interjút a Napi.hu-nak.

Pavel Stanchev a legnagyobb francia tévétársaságtól, a TF1 Grouptól érkezik, a beszélgetés során pedig elmondta, hogy az elmúlt 30 évben többször is dolgozott a magyarországi médiapiacot is érintő területeken, így nem volt annyira meglepő a megkeresés. Inkább logikus volt, hogy eljöhet majd a pillanat, amikor felmerül a személye.

Mint mondta:

A magyar televíziós médiapiac tartogat lehetőségeket. Optimista vagyok, azért is fogadtam el ezt a pozíciót, mert adottak a feltételek, hogy jó munkát végezhessünk. Az egyik legfontosabb, amit megtanultam a karrierem során, hogy legyen egy erős brand, a TV2 pedig az - mondta.

A hazai médiapiac helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy szerinte pozitívak a kilátások, lehet sikereket elérni.

A meglévő erős branden kívül számára nagyon fontos, hogy az ország gazdasági és piaci körülményei is kedvezőek.

A magyar nyelv annyira egyedi, kevésbé kell félni a külső konkurenciától, míg Franciaországban több országra kell figyelni, de a szláv nyelvek is hasonlítanak egymásra.

A magyar nyelv talán a leglényegibb különbség, mert ez nemcsak a konkurens csatornákkal, hanem a Netflixhez hasonló streamingszolgáltatásokkal szemben is védettséget jelent

– mutatott rá Pavel Stanchev.

De azért azt is hozzátette, hogy itt sem tart örökké ez az állapot, a szolgáltatók idővel felfedezik ezt a piacot, mert a magyar nézők is szeretik a jó sorozatokat és filmeket, a fiatalok közül pedig már egyre többen beszélnek idegen nyelveket.

Pavel Stanchev, a TV2 Média Csoport Zrt. új vezérigazgatója Forrás: Twitter/Emarketing.fr

A vezérigazgató azt is elmondta, hogy

a legfontosabb feladatuk most a csatornacsoport digitális fejlesztése.

Ugyanakkor Franciaországban azt is megtapasztalta, hogy a helyi, lokálisan előállított tartalom a legfontosabb, amelynek megjelenése a nemlineáris szolgáltatások piacán visszaszorította a streamingszolgáltatók népszerűségét. Véleménye szerint az lehet majd a döntő, hogy ezeknél a szolgáltatóknál - például a Netflixnél, az Amazon Prime-nál és a Disney jövőre induló platformjánál - mit lehet majd elérni magyar nyelven, illetve milyen lesz az árképzés.

- mondta. Ugyanis ezek a szolgáltatók csak néhány piacon érzik magukat igazán jól, ezért nem biztos, hogy Magyarországon is profitábilisan fenntarthatók.

Pavel Stanchev szerint

a televíziózásnak erős jövője van.

Mint mondta, ez a legjobb szolgáltatás, amelyet a nézők kaphatnak. Egyrészt már húsz éve is azt mondták, hogy a televíziózás haldoklik, de nem így lett. Ennek pedig az az oka, hogy egyetlen más műfaj sem tud ekkora nézőtömeget egy helyen, egy időben egyszerre összegyűjteni. Legyen szó akár sporteseményekről vagy egy népszerű valóságshow-ról - fogalmazott.

De ott vannak például az utóbbi időszak botrányai is, amik miatt a hirdetők egyre inkább elfordulnak a digitális felületektől, és visszatérnek a klasszikus platformokhoz.

Végül pedig arra is rávilágított, hogy egy családot vagy egy társaságot jobban összehoz a tévé. Míg a streaming inkább individuális tevékenység.

A két Spíler csatorna jövőjéről elmondta, hogy májusi munkába állásakor megvizsgálják majd, miben milyen potenciál található, de ez nem jelenti, hogy megszüntetnék. Vaszily Miklós elnök ezzel kapcsolatban elmondta, hogy üzleti racionalitások mentén vizsgálják meg a portfólió elemeit, és ennek függvényében döntenek.

– mondta az elnök.

A cégnek vannak tervei a nemzetközi terjeszkedésre is, ami nem elsősorban új külföldi adók indítását jelenti. Vaszily Miklós szerint vizsgálják a vállalatfelvásárlási lehetőségeket, amiben Pavel Stanchev tapasztalata és nemzetközi kapcsolatrendszere nagy segítség lehet.

Vaszily Miklós elnök Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A hazai műsorokat tekintve az új vezérigazgató elmondta, hogy

erősíteni szeretnének a saját tartalmak sugárzásán, ugyanis bár vannak nagyon jó külföldi műsorok, de már Magyarországon is látszik, hogy a főműsoridőben előbbiek mennek.

Szerinte az egyébként nem jó, hogy ha egy csatorna mindig csak ugyanarra a gyártóra támaszkodik. Vaszily Miklós pedig meg is erősítette terveiben, mint fogalmazott:

A versenytársakkal kapcsolatban az igazgató elmondta, hogy szerinte úgy győzhetők le a riválisok, ha kialakítják a saját karakteres stílusukat. Azt szeretné, hogy a TV2-nek markáns stílusa alakuljon ki, egyúttal közel érezzék magukhoz az emberek. Ez legyen a magyar családok tévéje, a gyerekektől az idősekig, férfiaktól a nőkig.

Vaszily Miklós szerint

Pavel Stanchev azt is elárulta, hogy olyan műsorokat fognak csinálni, amire a nézőknek igénye van.

Egyelőre az látszik, hogy nagyon népszerűek egyes valóságshow-k, de sokan nézik a vetélkedőket és bizonyos magazinműsorokat is. Ugyanakkor szükség van fikciós sorozatokra is, ugyanis ezekkel lehet leginkább felvenni a harcot a streamingszolgáltatókkal. Ugyanígy a hírcentrikus tartalmaknak is van helye a csoportnál, ha az embereknek és az emberekről szólnak, olyan témákkal, amelyekhez kapcsolódni tudnak, amelyek a leginkább érintik őket.