Megpofozott és kirabolt egy nyugdíjas férfit

Vágólapra másolva!
Javítóintézetbe kerül az fiatal fiú, aki több zemplénagárdi lakásba betört, egyik idős áldozatára pedig többször rátámadt.
Vágólapra másolva!

A fiatal férfi több lakásba is betört tavaly február és április között. Rendszerint kis méretű, könnyen szállítható, de értékes tárgyakat vitt magával, például órát vagy telefont.

Végül meggondolta magát, és április 27-én visszavitte az egyik idős férfitól ellopott telefont, de az eset veszekedésbe fordult.

A fiú lefejelte az idős embert, aki megszédült, ledőlt az ágyra, és nem tudott felkelni. Ezalatt a fiú elkezdte összecsomagolni a házban található összes élelmiszert.

A férfi erre felébredt, rászólt a támadóra, aki ezen felbőszült, és

több alkalommal pofon vágta a férfit, majd elmenekült. Az idős férfi arcán több zúzódás keletkezett.


A fiút három év javítóintézeti nevelésre ítélték, enyhítő körülményként értékelte a bíróság, hogy a kihallgatáson beismert mindent, és hozzátette, hogy megbánta, amit tett.