5 milliárd forint a fiatalok pályaválasztásának megkönnyítésére

NOVÁK Katalin
Budapest, 2019. április 17. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszédet mond az Országos Mentőszolgálat önkéntes programja első végzőseinek oklevélátadásán az Országos Mentőszolgálat Markó utcai Mentőpalotája dísztermében 2019. április 17-én. A tavaly elindított Legyél hős! programban százötven pályakezdő fiatal tölthetett fél évet a mentőszolgálatnál; eközben mentőápolói ismeretekkel gazdagodhattak, segíthették a mentők munkáját, és idegen nyelvi képzést is kaptak. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat önkéntes programja első végzőseinek szerdai oklevélátadásán vett részt. Azt mondta, hogy az önkéntes munkák vállalásával a szakmát vagy a továbbtanulás irányát kereső fiatalok ismeretei és készségei is gyarapodnak, amellett, hogy például a mentők mellett megtanulhatnak segítséget nyújtani egy balesetnél. A projekt keretében eddig közel 1300-an végeztek már önkéntes tevékenységet. 
Vágólapra másolva!

Novák Katalin ismertette, miszerint a több mint 5 milliárd forintos keretösszegű, "Önkéntesség személyre szabva" elnevezésű Széchenyi 2020 projekt keretében 3 ezer 18-22 év közötti fiatalt szólítanak meg.

Ennek a pályázatnak az egyik nyertese az Országos Mentőszolgálat is.

Az államtitkár azt mondta, bízik a projekt népszerűségében, és abban, hogy ezzel megkönnyítik a fiatalok pályaválasztását. Közölte, a projekt keretében eddig csaknem 1300-an végeztek már önkéntes tevékenységet.

Az önkéntességet kipróbáló fiatalok az egészségügy mellett a szociális és a katasztrófavédelmi intézmények, valamint a fegyveres testületek munkájába is betekinthetnek, így számos szakmához kerülhetnek közelebb,

és könnyebben eldönthetik, akarnak-e az adott területen dolgozni vagy sem.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszédet mond az Országos Mentőszolgálat önkéntes programja első végzőseinek oklevélátadásán az Országos Mentőszolgálat Markó utcai Mentőpalotája dísztermében 2019. április 17-én. A tavaly elindított Legyél hős! programban százötven pályakezdő fiatal tölthetett fél évet a mentőszolgálatnál; eközben mentőápolói ismeretekkel gazdagodhattak, segíthették a mentők munkáját, és idegen nyelvi képzést is kaptak. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója az elismerések átadásakor a fiatalok, a "leendő bajtársak" előtt felidézte, hogy 1887-ben Lipótvárosban létesült, Európában másodikként a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület.

Célkitűzéseik között fontosnak mondta a lakosság életmentő ismereteinek bővítését, a segítő hivatás, az elsősegélynyújtás népszerűsítését, a pályaválasztás előtt álló fiatalok megszólítását. Elmondta,

a tavaly elindított "Legyél hős!" programban százötven pályakezdő fiatal tölthetett fél évet a mentőszolgálatnál,

eközben mentőápolói ismeretekkel gazdagodhattak, segíthették a mentők munkáját, és idegen nyelvi képzést is kaptak.

Közölte azt is, hogy az első csoportba hét megyéből harmincnégy fiatal jelentkezett, akik megismerhették az egészségügy világát és a szakterület által kínált karrierlehetőségeket. Nagy eredménynek mondta, hogy az önkéntesek közül tizenketten már jelezték, hogy a mentőszolgálatnál szeretnének elhelyezkedni.