Nyugdíjasokat vert át egy miskolci csaló

Vágólapra másolva!
Négy idős embertől lopott pénzt és ékszereket egy 29 éves miskolci férfi, miután felkereste őket a lakásukon, és különféle szakembereknek, például szerelőnek vagy szemétszállítónak álcázta magát. 
Vágólapra másolva!

A férfi először április 12-én keresett meg egy idős miskolci nőt azzal, hogy halott lánya temetésére gyűjt.

Ravatali fotózásra hivatkozva kölcsönkérte a nő aranyláncát, majd miközben az átadta neki, ellopta a táskáját, és kimenekült vele a lakásból.

A férfi ezenkívül

még három idős embert keresett fel miskolci lakásában.

Különböző szolgáltatásokat színlelt, például vízóra-leolvasást, illetve szemétszállítást, és amíg ezzel elterelte a lakók figyelmét,

táskájába rejtette az összes ékszert és pénzt, amit csak talált.

A rendőrök elfogták, és gyanúsítottként kihallgatták a férfit, akiről kiderült, hogy

jelenleg is több hasonló eset miatt folyik ellene nyomozás.