Meg akarta gyilkoltatni a saját szüleit egy gyúrói férfi

Vágólapra másolva!
A 19 éves férfi felbérelt két férfit, hogy gyilkolják meg a szüleit és gyújtsák fel a házukat. A fiatal férfi így próbálta rendezni az anyagi helyzetét.
Vágólapra másolva!

A férfi idén januárban elhatározta, hogy meggyilkoltatja a szüleit, hogy így oldja meg az anyagi gondjait.

Felvette a kapcsolatot két férfival, akiknek 1-1 millió forintot ajánlott fel, ha meggyilkolják az anyját és az apját, vagy ajánlanak neki valakit, aki megteszi.

Az egyiket arra is megkérte, hogy a gyilkosság után gyújtsa fel a szülei házát.

A rendőrség január 19-én elfogta a férfit, aki már korábban is tervezte, hogy meggyilkolja a szüleit. Őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását, amit a székesfehérvári bíróság január 21-én elrendelt.

A 19 éves férfi a kihallgatásán beismerő vallomást tett.

A rendőrség befejezte a nyomozást, az ügy iratait elküldte az ügyészségnek.