Elfogták a gyöngyösi automata tolvajt

Vágólapra másolva!
A férfi néhány hónap alatt feltört kétszer egy porszívó automatát, két kávégépet, de betört egy halas boltba is. Nem az volt a sok, amit ellopott, hanem a kár, amit okozott.
Vágólapra másolva!

A férfi májusában háromszor is elment gyalog egy gyöngyösi autómosóba, ahol

kétszer a porszívó konzolját szétverte azért, hogy megszerezze belőle az aprót. A zsákmánya 1.200 forint volt, ugyanakkor 360.000 forint kárt okozott a tulajdonosnak,

aki a két lopás között megjavíttatta a berendezéseket.

A tolvaj nem sokkal később egy éjszaka

feltörte az egyik gyöngyösi áruház előterében állófagylaltárusító bódét, ahonnan egy pénzkazettát lopott el, benne 20.000 forinttal.

Nem sokkal ezután egy halasboltba tört be az ablakon, ahonnan elvitte a kasszában hagyott 13.000
forintot.

Ezután kávéautomaták következtek.

Előbb a buszpályaudvaron tört fel egyet, amiből a több mint harmincezer forintot vett ki, két nappal később pedig a városi kórház 2. emeletén lévő kávéautomatát feszítette fel.

A férfi mindezeken túl még egy bankkártyát is talált májusban az utcán, amellyel egy lottózóban fizetni akart. Amikor kiderült, hogy nincs rajta pénz, más, korábban lopott, de számára értéktelen tárgyakhoz hasonlóan csalódottan kidobta azt a kukába.

A férfi ellen eljárás indult.