Hoppál: A DK beismerte, hogy bűnözésből származó pénzek segítik a pécsi ellenzéket

Vágólapra másolva!
Hoppál Péter, a Fidesz pécsi elnöke szerint a Demokratikus Koalíció pécsi elnöke, Kunszt Márta beismerte, hogy bűnözésből származó pénzek segítik a városi ellenzéket.
Vágólapra másolva!

A térség fideszes országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a Magyar Nemzet hétfőn számolt be Gyurcsány Ferenc pártjának pécsi taggyűléséről, amelyről megdöbbentő információk kerültek napvilágra.
A napilap birtokába került hangfelvételre hivatkozva Hoppál Péter beszámolt arról, hogy

a bevándorláspárti DK pécsi tagjai politikai szövetségeseikről és saját párttársaikról is minősíthetetlen módon nyilvánultak meg.

A hangfelvétel szerint a DK által támogatott független pécsi polgármesterjelöltet, Péterffy Attilát becsvágytól fűtött embernek nevezték, aki gyorsan akar előre menni. A szövetséges LMP-s képviselőt olyan elvont emberként írták le, aki nem találja meg a folyósón a villanyt – tette hozzá a politikus. Egyúttal kitért arra is, hogy a DK pécsi tagjai az októberi helyhatósági választásokon szintén szövetséges Momentummal és az MSZP-vel kapcsolatban is negatívan nyilvánultak meg.

– hangsúlyozta Hoppál Péter arra utalva, hogy a Magyar Nemzet cikke szerint a helyi szervezetnek egy olyan vállalkozó adott pénzt, aki a napilap szerint „pirosozással” szerzett pénzt, egyes párttagok pedig az ülésen az illetőt bűnözőnek nevezték.

Hoppál Péter leszögezte, hogy miután Kunszt Márta hétfőn televíziónyilatkozatban elismerte, hogy a cikkének alapjául szolgáló hangfelvétel hiteles,

ezzel azt is beismerte, hogy bűnözésből származó pénzek segítik a pécsi ellenzéket.


Kunszt Mártához kérdést intézve a Fidesz pécsi elnöke azt tudakolta, hogy a tagtársai által bűnözőnek nevezett támogató miatt nevezhetőek-e a pécsi ellenzék résztvevői maffiapártoknak.

Hoppál Péter leszögezte, hogy a szél által összefújt ellenzéki összefogás hazudik a pécsieknek.

A bevándorláspárti baloldal és a hozzájuk csapódott szövetséges pártok összefogása bábként tolja maga előtt Péterffy Attilát – jegyezte meg.

Az öt ellenzéki párt által támogatott jelölttől pedig azt tudakolta Hoppál Péter, hogy a pécsi DK-s kijelentések után is felvállalja-e velük az együttműködést.