Vesztegetés miatt vádat emeltek egy volt DK-s képviselőjelölt ellen

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek hat ember, köztük Kőrös Gusztáv Tibor egykori DK-tag, volt országgyűlési képviselőjelölt ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt. 
Vágólapra másolva!

A vádirat lényege szerint Kőrös Gusztáv Tibor 2017 áprilisában rávette nem jogi végzettségű ismerősét, adja ki magát ügyvédnek, és ajánlja fel egy fogvatartottnak, hogy hétmillió forint ellenében közbenjár az eljáró hatóságoknál szabadlábra helyezése és az ellene folyó nyomozás megszüntetése érdekében.

A letartóztatásban lévő fogvatartott élettársa az ajánlat meghallgatása után feljelentést tett, a főügyészség pedig egy budapesti bevásárlóközpontban elfogta a pénz átvételére érkező álügyvédet.

A többi vádlott - közülük kettő fogvatartottként - bűnsegédként működött közre a bűncselekmény elkövetésében.

Az ügyben hat gyanúsítottat hallgattak ki.

Kőrös Gusztáv Tibor és egyik társa más ügyben letartóztatásban van, hárman szabadlábon védekeznek, a korábban kényszerintézkedés hatálya alatt álló hatodik gyanúsított ellen pedig elfogatóparancsot bocsátottak ki. Az ügyészség egy vádlottal egyezséget kötött, így rá próbaidőre felfüggesztett, a többiekre pedig végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Kőrös Gusztáv ellen újabb ügyben emeltek vádat Forrás: Pesti Srácok

Több büntetőeljárás van folyamatban

Kőrös Gusztáv Tibor ellen több büntetőeljárás van folyamatban. Vele és 13 társával szemben tavaly június 18-án a Somogy Megyei Főügyészség többrendbeli, vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A vádirat szerint tízen - bűnszervezet tagjaként - vállalkozóktól csaltak ki jelentős összegeket, arra hivatkozva, hogy a pénzt pályázatok elnyerése érdekében hivatalos személyeknek juttatják el.

Négy vádlott pedig vállalkozóként adott pénzt vesztegetési céllal Kőrös Gusztáv Tibornak.

Hamis videó

Kőrös Gusztáv Tibor ellen 2014 júliusában is vádat emeltek négyrendbeli hamis vád bűntette miatt. Ebben az ügyben a vádirat szerint a férfi

a 2013-as bajai megismételt időközi önkormányzati választásokhoz kapcsolódóan - a kormánypártokat lejáratni szándékozó - hamis videót készített és adott át az egyik ellenzéki párt tagjának

azért, hogy azt csatolja a választás rendje elleni bűntett miatti feljelentéshez. Kőrös Gusztáv a videó készítésekor a solti roma önkormányzat elnöke, a Demokratikus Koalíció tagja volt, a 2018-as országgyűlési választáson pedig a Minden Szegényért Párt Bács-Kiskun megyei képviselőjelöltje volt.

Belebukott a botrányba a HVG.hu főszerkesztője

A bajai hamisított videóbotrányba bukott bele Gavra Gábor a HVG.hu akkori főszerkesztője. Gavra elmondása szerint maga hozta el az MSZP székházából a felvételt. A szocialisták azt követően is cáfolták, hogy bármi közük lenne a felvételhez, hogy 2013. október 20-án a Blikk már nyilvánosságra hozott részleteket Kőrös tanúvallomásából, Gavra Gábor, a Hvg.hu főszerkesztője pedig elismerte, hogy hatalmas hiba volt előjönni a videóval;

Gavra október 22-én lemondott.

Török Zsolt MSZP-szóvivő október 21-én azt állította, hogy október 17-én kapták meg a felvételt, és azonnal feljelentést tettek a rendőrségen. Török egy napon belül keveredett önellentmondásba: először úgy nyilatkozott, nem tudja, ki vette át a felvételt, néhány órával később pedig elismerte, hogy párttársa, Király György volt az. Az MSZP szóvivője először azt is tagadta, hogy a szocialistáknak egyáltalán közük lenne a bajai videóhamisításhoz. Török akkor azt mondta: nem az MSZP adta át a videót a Hvg.hu-nak, és nem is ők rendelték meg.

Október 30-án Kőrös Gusztáv már arról beszélt, hogy Király a felvétel átvételét követően maga hívta fel telefonon Mesterházy Attilát, hogy nála van az „oktatófilmet" tartalmazó CD. Aznap kora este felgyorsultak az események: kiderült, hogy

Gavrát személyesen rendelték be a pártszékházba a felvételért, ahol Déri Balázs, az MSZP-frakció kommunikációs vezetője, a párt kommunikációs igazgatója adta át neki az adathordozót.