Órákig vertek ketten egy fiatal fiút egy szerencsi házban

Vágólapra másolva!
A megvert fiút másik két, szintén fiatal hívta találkozóra. A közösségi oldalon írtak neki, azt mondták, csak ki akarnak békülni vele. Persze becsapták, és elvitték egy házba, ahol órákon keresztül verték.
Vágólapra másolva!

A fiatal fiú, akit kihívtak, már akkor érezte, hogy baj van, amikor csak azzal a két fiatallal találkozott, akik interneten írtak neki.

Egyikük megfogta a karját, és harmadik társuk házához vezette.

Csak a ház kapujában engedte el. Ott megpróbált elfutni, de az idősebb fiú kijött, és erővel berángatta őt a házba, ahol több órán keresztül ütötték.

Kapott ütést ököllel a fejére, az arcára, és a gyomrába is. Többször ruhájánál fogva vágták földhöz.

Miután elengedték, a megvert fiú családja azonnal hívta a rendőröket. Mindez két éve történt, azóta már vádat is emeltek az ügyben.