Egy gondnok tartja rettegésben egy kőbányai panel lakóit

2019.04.14. 07:16

Van egy panelház Budapesten a X. kerületben, ahol a közös képviselő és a gondnok teljhatalmúlag dönt mindenről, a tulajdonosok nem szavazhatnak semmiről. Ha mindez nem lenne elég, a gondnok fenyegeti az egyik ott élő kisgyerekes anyukát, ordibálva káromkodik a házban élő idősekkel, a közös képviselő pedig mindehhez asszisztál. Sőt, ha jeges a lépcső, akkor elintézi annyival, hogy nem kell használni. Az Origónak interjút adó anyukára már a gyámügyet is ráhívták, csak hogy elhallgattassák. A két férfit is megkerestük, hogy megkérdezzük, mi folyik itt.

A nő nem egészen 3 éve vette meg a lakást, amit teljesen felújított. Már ebben az időszakban megfenyegették a felújítással járó kosz és zaj miatt. Az Origónak interjút adó lakó azt mondta, a gondnok rájuk szólt, hogy mit gondolnak magukról. Ők megnézték, mi lehet a gond. Mindössze két kis kábel volt elszórva a lépcsőházban, amit valószínűleg a villanyszerelőjük hagyott ott.

Később egy hölgy hívott fel, akinek háromszor el kellett mondania a nevét, mert nem lehetett érteni egyszer sem. Azt mondta, hogy ő a számvizsgáló bizottság tagja, és ki lesz ránk számlázva a takarítás, meg így vigyázzunk magunkra, meg úgy – meséli az anya. Később kiderült, hogy a gondnok barátnője hívta telefonon, akinek egy fodrászüzlete van a paneltömbben.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A gondnok első komolyan agresszív fellépése az volt, amikor az ELMŰ szakembere kijött hozzájuk. A lakás előző tulajdonosa miatt jókora adósságot halmozott fel a ház, a többi között a villanyóra sem volt felszerelve. Ezért hívtak ki egy szakembert, hogy mérje fel a helyzetet, mi lehet a megoldás. Egy emeleten négy lakás van, ezeknek a villanyórája egy szekrényben van a folyosón. Ezt a szekrényt a szakember kinyitotta és dolgozni kezdett. Ebben a pillanatban a gondnok kicsapta az ajtót, és ordítozva feléjük indult.

Úgy becsapta maga mögött az ajtót, hogy zengett mind a 10 emelet. Lerohant, és elkezdett torkaszakadtából, káromkodva üvöltözni velünk, hogy mit képzelünk magunkról. Minek van nyitva az a szekrény, mit kutakodunk ott– mondja nő. A szakember felmutatta az igazolványát, és megpróbálta megnyugtatni a férfit, de az tovább ordibált, és támadóan közeledett a nő felé. Ezt később jelezték a ház közös képviselőjének, aki csak annyit mondott: vannak túlkapásai, de hát ő ilyen.

Macskák mindenhol

A gondnok és a barátnője több macskát is tart, amik arra mennek és oda piszkítanak az egész házban, ahová csak akarnak.

A macskák szabadon mászkálnak az egész házbanForrás: Origo

„Egy ideig bent is tartottuk a lakásban a babakocsit, de mióta a gyerek csúszik-mászik, azóta kint van. Le van zárva, le van takarva, és azért van letakarva, mert bemászik alá a macska, áll alatta a macskahúgy” – mondja felháborodva az anya, aki megjegyezte a közös képviselőnek, hogy nem így kellene tartani az álaltokat. A férfi erre azt válaszolta, hogy őt nem zavarja, és hogy a nő az egyedüli, aki ezért szól.

Az a baj, hogy ha bárki bármiért szól, akkor arra mindig az a válasz, hogy ezt csak őt zavarja

– magyarázza.

Felháborító stílusban beszél az emberekkel

Az anya elmondása szerint volt arra példa, hogy egy 70 év körüli asszony akart kimenni az ajtón, közben azt mondta egy közelében lévő macskának, hogy sicc. A gondnok ezt meghallotta, támadóan közeledni kezdett az asszony felé, akihez aztán elfogadhatatlan stílusban szólt:Mi a f...t képzelsz? Mit szólsz a macskámra?

„Én is a múltkor lefotóztam a macskát, majd a fodrászüzlettől üvöltött át nekem, hogy: Mi a g...t fényképezel, te rohadék? Mi a f.sz közöd van neked a gondnoki irodához, te majom? És már indult is meg felém. Ez az alapstílus. És ezért mi vastagon fizetjük őt. – meséli.

És hogy mégis miért tűrik ezt el? Erre is van magyarázat. A lakó azt válaszolta, hogy valakinél behízelegte magát, másokat pedig fenyeget és bánt, ahogy őket is.

Mindig fenyeget, hogy nagyon rá fogok fázni, nyugodtan lehet menni a rendőrséghez meg bárkihez, megvannak a haverok, és úgyis csak kiröhögnek majd – panaszkodik az anyuka, aki szerint a férfi tényleg képes lenne rá, hogy megverjen valakit. Másoknak már összekarcolta a bejárati ajtaját, a kocsiját, neki

pedig szemetet szórt a lábtörlőjére, és beragasztotta a postaládáját.

A fikusznak lába kelt

Novemberben a nő gyereke elkezdett kúszni-mászni, és többször is megpróbált magára rántani egy másfél méteres fikuszt, ezért az anya kirakta a növényt a folyosóra, ami egyszer csak eltűnt. A nő arra gondolt, hogy valakinek a házban megtetszett és elvitte, ezért kiírta a liftbe, hogy aki elvitte, hozza vissza. Aztán pár nappal később meglátta a fikuszt a gondnoki irodában. Bent volt a közös képviselő, akin számonkérte, hogyan került oda a növénye. A férfi mentegetőzött, hogy nem tudja, már ott volt.

„Ezek után felmentem, hordozóban magamra csatoltam a gyereket, és visszamentem az irodához, és mondtam, hogy a lopás bűncselekmény, kérem vissza a virágomat most. Erre azt mondta a közös képviselő, hogy ott van, vigyem el. Gondolta, hogy majd én a rám csatolt kisgyerekkel fogom visszavinni a másfél méteres növényt a nyolcadikra”– meséli az anya, aki feljelentést tett a rendőrségen, kérte, hogy nézzék vissza a kamerafelvételeket. Azt egyelőre nem tudja, hogy áll az ügy, de egyszer már kihallgatták tanúként.

Az incidens után szemetet talált a postaládájában, és letörték a ház bejárati ajtajának kitámasztóját is, úgyhogy ő alig tudott ki- és bejönni az ajtón babakocsival. Hónapokig kérte, hogy szereljék vissza, ehelyett felszereltek egy ajtóütközőt, amitől nem lehetett kinyitni az ajtót rendesen. Ezután már egyáltalán nem fért ki a babakocsival.

Az ajtóütköző, amit az anya szerelt leForrás: Origo

Ölben hoztam fel a babát, betettem a kiságyába, és a babakocsit valahogy berángattam az ajtón. Pár nap után megelégeltem, és leszereltem

– mondta.

Undorító bosszú

Az anya elmondása szerint fél a közös képviselőtől, a gondnoktól és annak barátnőjétől is. Miután már unalmas volt nekik szemetet szórni az ajtó elé, vagy beragasztani a postaládáját, oda szúrtak, ahol egy anyának a legjobban fáj. A gyerekét vették célba.Az egyik napon megjelent nála két nő a gyermekvédelmi családsegítő szolgálattól, mert lakossági bejelentés érkezett ellene.

Többen látták, tapasztalták, hogy az anya zavart tudatállapotban érkezik haza, és gyermeke gyakran, sokat sír. A jelzéstevő veszélyeztetve érzi a gyereket az anya magatartása által

– állt a bejelentésben.

A két nő mindent rendben talált, majd megkérdezték az anyától, hogy vannak-e rosszakarói. Nem kellett sokat gondolkoznia a válaszon. Később biztos forrásból megtudta, hogy

valóban a gondnok keze van a dologban.

A hatóság a védőnőjüktől is kért véleményt, íme a válasz: 

Forrás: Origo

Van pince, csak még sincs

A házban a nő elmondása szerint nincs annyi pince, ahány lakás, ezért elvileg egy emelethez tartozna egy pince, amit négyfelé osztanak, mert négy lakás van egy emeleten.
Amikor én vettem a lakást, fel volt ide akasztva egy kulcs, amire rá volt írva, hogy pince. Kérdeztem a közös képviselőt, hogy ezzel mi a helyzet. Azt válaszolta, hogy az nem tartozik a lakáshoz, kihalásos alapon működik, stb. kifogások. Valójában a gondnok pénzért kiadja ezeket.

A nő elmondása szerint a pincéket a gondnok mindenféle jogosultság nélkül kisajátította, és másoknak adja ki.

Büntető közös költség

Mint még sok háznál, itt is más közös költséget kell fizetniük azoknak, akiknek nincs a lakásukban vízóra. A különbség az, hogy általában ezeknek a lakásoknak annyival több a közös költsége, mint amennyi egy átlagos havi vízszámla. Ezzel szemben ebben a panelban, ha nincs vízórája egy lakónak, 1200 forintot fizet négyzetméterenként.

Forrás: Origo

Ez a havi büntető közös költség. Ez nem egy új építésű, úszómedencés lakás, hanem egy panel a X. kerületben

– tette hozzá a nő, akinek a lakása nagyjából 60 négyzetméter, vagyis 72 ezer forint lenne csak a közös költsége havonta. Mivel neki van vízórája, így 15 ezer forintot kell fizetni. A két összeg között nem csekély a különbség.

Korábban is volt már velük probléma

A nő több régebbi közgyűlés jegyzőkönyvét is megmutatta abból az időből, amikor még nem a mostani férfi volt a közös képviselő, ő is csak egy tulajdonos volt a sok közül. A férfit akkor becsületsértéssel és rágalmazással vádolták.

Forrás: Origo

A gondnokról pedig kiderült, hogy a gondnoki irodában lakott teljesen ingyen, és amikor erre fény derült, kipakolta az egész irodát, nem hagyott benne semmit.

Forrás: Origo

Kérdés? Az nincs 

Szerettük volna megtudni, mit gondol ezekről a gondnok és a közös képviselő. Először telefonon kerestük őket, de nem voltak hajlandóak így nyilatkozni. Azt kérték, személyesen keressük őket, ha beszélgetni akarunk. Egy héttel később ismét megkerestük a két férfit telefonon. Amikor a gondnok meghallotta, hogy honnan és miért keressük,

azonnal kinyomta a hívást, később elérhetetlenné vált.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A közös képviselővel viszont sikerült egy időpontot egyeztetnünk. A ház irodájában fogadott minket, ahol elmondta, hogy tudja, melyik lakóról van szó. Azt mondta, a nő rendszeresen a problémáival zaklatja őket, és hogy már többször kihívta a hatóságokat, de azok, állítása szerint, nem találtak semmit.

Ezek után nem engedte, hogy kérdéseket tegyünk fel neki, egyszerűen kinyitotta az ajtót.

Amikor arra voltunk kíváncsiak, mit tud a gondnokról, mivel nem tudtuk elérni, annyit mondott, hogy akkor valószínűleg ő sem akar erről beszélni, amit ő teljesen meg is ért. Pedig tőle is szerettük volna megkérdezni, igaz-e, hogy fenyegeti a lakókat, hogy saját zsebre kiadja a pincét, hogy beragasztja mások postaládáját, és miért tesz ilyet.

A nő tisztában vele, hogy cikkünk megjelenése után várhatóan még rosszabbra fognak fordulni a dolgok, de már nem tud kihez fordulni segítségért. Vállaja a kockázatot azért, hogy a jövőben nyugodtan nevelhesse fel a gyerekét, és ne kelljen félelemben élnie.