Már most egymással háborúzik az ellenzék

BENCSIK János; SNEIDER Tamás; GYÖNGYÖSI Márton; DEMETER Márta; KERESZTES László Lóránt; MOLDOVÁN László; PUZSÉR Róbert
Budapest, 2019. március 14. Moldován László, a Lehet Más a Politika (LMP) budapesti elnöke, Keresztes László Lóránt, és Demeter Márta, az LMP társelnökei, Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt, Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese és Bencsik János, a Jobbik budapesti elnöke (b-j) a Mit jelent a XXI. századi politika? címmel tartott sajtótájékoztatón a Fortuna rendezvényhajón 2019. március 14-én. A Jobbik bejelentette, hogy beáll az LMP által támogatott független főpolgármester-jelölt mögé. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Szombaton közös polgármesterjelöltekben állapodott meg az MSZP, a Párbeszéd, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK), valamint a Momentum. Egy nem is apró szépséghibája van a mai bejelentésnek: a teljes ellenzék nevében nyilatkozók nem egyeztettek a Jobbik és az LMP képviselőivel, akik emiatt illegitimnek tartják a bejelentést. Ismét elszabadultak az indulatok, az ellenzéki blokkok egymásnak estek, újra a pozícióharcé lett a terep. Összellenzéki együttműködés helyett itt az összellenzéki veszekedés.
Vágólapra másolva!

Péntek reggel Molnár Zsolt, a szocialisták fővárosi politikusa előrevetítette az ATV-ben, hogy szombaton, április 6-án bejelentik, hogy Budapesten megszületett az ellenzéki megállapodás, aminek keretében bemutatják a polgármesterjelölteket. „Nagy bejelentésre készül az ellenzék holnap” –ígérte az ellenzéki csatorna az eseményre. Nem egészen így lett, ismét veszekednek a kormányellenes csoportosulások.

Kigolyózták a Jobbikot és az LMP-t

Annyi megvalósult Molnár nyilatkozatából, hogy valóban tartottak egy ellenzéki sajtótájékoztatót a fővárosi együttműködésről szombaton. A következő politikusok álltak ki, hogy megtegyék a nagy bejelentést:

  • Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja,
  • Donáth Anna, a Momentum alelnöke,
  • Gy. Németh Erzsébet, a DK országos elnökségének tagja és
  • Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke.

Azaz, a négy bejelentőből az egyik egy nullaszázalékos párt elnökségi tagja volt, a másik pedig egy szintén alig mérhető támogatottságú viccpárté. Az eseményt a „Közösen indul az ellenzék Budapesten” címmel hirdették meg. A névsor azonban sok mindent elárult,

hiányzott ugyanis belőle a Jobbik és az LMP képviselője.

Ennek megvolt az oka: ez a négy párt kisajátította magának a teljes ellenzéket, és Jobbikkal, valamint az LMP-vel való egyeztetés nélkül, önkényesen meghatározta, kik lesznek az ellenzék polgármesterjelöltjei Budapesten. Az nem derült ki a sajtótájékoztatóból, hogy az ellenzéki négyes pártlogókkal vagy más formában vág neki az őszi választásnak, és hogy a Jobbik-LMP párossal mi lesz.

Áljelölt Újpesten

Újpest azért jó példa, hogy mennyire nincs valódi megállapodás az ellenzéki pártok között, mert ott sem az MSZP, sem a DK nem mer jelöltet indítani. Először Szalma Botonddal próbálkoztak, de miután több írás megjelent zavaros pénzügyeiről, három hét után megfutamodott. Most még Szalmánál is abszurdabb jelöltet neveztek meg: egy teljesen ismeretlen, momentumos „politikust”. Azaz, egy alig mérhető viccpárt szereplőjét akarja szembeállítani Gyurcsány és az MSZP a kerületet hosszú ideje sikerrel vezető Wintermantel Zsolttal.

Ezért is nyugodtan írhatjuk, hogy a budapesti ellenzéki szövetkezést inkább bujkálásnak, a másik szoknyája mögé bújásnak lehetne nevezni. Az újpesti momentumos indulás mintegy jelképe ennek a képtelen próbálkozásnak.

Nagy a felháborodás

A jobbikos Alfahír még tegnap megszólaltatta az ügyben az ökopárt budapesti elnökét, Moldován Lászlót, aki elmondta, „az LMP nem vesz részt szombaton semmilyen közös ellenzéki eseményen”. Hasonlóan reagált a portálnak Bencsik János, az antiszemita Jobbik országgyűlési képviselője, a párt budapesti elnöke. A politikus fenyegetően kiemelte, „bármilyen ellenzéki együttműködés csak abban az esetben képzelhető el, ha az óbaloldal tudomásul veszi, hogy elmúltak a 70-30-as régi szép idők, és megképződött egy új pólus, amely mögött komoly szavazóbázis áll”. A Jobbik házi portálja arról is beszámolt, hogy hivatalos döntést egyetlenegy esetben sem hozott a Jobbik arról, hol tudnának közös civil vagy közös ellenzéki jelöltet támogatni a fővárosban. Szavaiból kiderült, hogy

a Karácsony Gergelyék listájáról a Jobbikot se hivatalosan, se informálisan nem értesítették, a neveket nem ismerik, így azokat nem is tudják véleményezni, így azokat illegitimnek tekintik.

Bárkik szerepeljenek is ezen az állítólagos listán, ők nem az ellenzék jelöltjei, legfeljebb az ellenzék egy részének jelöltjei” – tette hozzá a politikus.

Ez azt jelenti, hogy az MSZP-Párbeszéd-DK-Momentum tengely előremenekülve meghatározta jelöltjeit, azt remélve, hogy a Jobbik-LMP páros alkalmazkodni fog hozzájuk. Emlékezetes, az MSZP-DK az országgyűlési választások előtt is eljátszotta ezt, akkor Gyurcsány Ferenc és Molnár Gyula jelentette be, hogy elosztották maguk között a körzeteket. Mi az üzenete a legújabb ellenzéki történéseknek? Hiába próbálják elhitetni az emberekkel, hogy a kormányellenes pártok egységesek, ez természetesen nincs így. Mint minden választás előtt, most is érvényesül a logika: minden pártnak az az érdeke, hogy minél nagyobbat harapjon a tortából. A Karácsony Gergely vezette régi baloldali blokk úgy látja, hogy a fővárosban nem bír jelentős támogatással a közvélemény-kutatások szerint megroppant LMP, és az antiszemita Jobbik, így megelőzve őket, gyakorlatilag felborítva a tárgyalóasztalt, saját kezébe vette az irányítást. Természetesen a Jobbik és az LMP között is vannak viták. A jelek szerint a zöldek országos elnöksége erőlteti a Sneider Tamásékkal való együttműködést, a párt fővárosi szintje azonban ellenzi.

Reakciók a megállapodásra

A bejelentés híre megbolygatta az ellenzéki pártokat, akik szinte azonnal reagáltak a történtekre:

  • Liberálisok: A megállapodásból szintén kihagyott Liberálisok szerint teljes körű demokrata ellenzéki együttműködésre lenne szükség az önkormányzati választáson. Fodor Gábor pártja úgy látja, csak a demokrata pártok szövetségére van szükség, amiből az következik, a Jobbikkal nem számolnak.
  • Jobbik, LMP: A két párt szerint az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum listájával nem lehet leváltani a Fideszt. „Nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek” – írta Moldován László, Bencsik János és Puzsér Róbert kampánycsapata közös közleményében. Kifogásolták, hogy a politikai alkudozásban a Momentum is részt vett.

Sajtóértesülések szerint a Momentum tagságának jelentős részénél kiverte a biztosítékot, hogy Fekete-Győrék összeálltak a baloldallal. Erről egy kiszivárgott belső levél tanúskodik.

Kocsis Máté: Az alkalmatlan Karácsony Gergelyt gyámság alá kell helyezni

Akárhogy is alakul az ellenzék kálváriája, az már most körvonalazódik, hogy a nyilvánvalóan kerületi polgármesternek is alkalmatlan Karácsony Gergellyel nem tud sikeresen szerepelni az ellenzék októberben. Ugyanis a fővárosi kerületek közül egyedül Zuglóban veszteséges a parkolási rendszer működtetése, amely az elmúlt időszakban közel egymilliárdos hiányt termelt a kerületnek. A botrány kezd a Párbeszéd társelnökének fejére nőni, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt, hogy

a politikus alkalmatlan, ezért fővárosi gyámság alá kell helyezni.

Ezért pártjával vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik.