Kínos Sneider-fórum: Balassagyarmaton sem kérnek a Jobbikból

SNEIDER Tamás
Budapest, 2018. október 23. Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, országgyűlési képviselő beszédet mond a Mindenki a rádióhoz! - Az ellenállás napja címmel meghirdetett Jobbik rendezvényen az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai volt székházánál 2018. október 23-án. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Az európai parlamenti választás előtt egy utcafórumon akarta népszerűsíteni a Jobbik elnöke, Sneider Tamás pártját a hétvégén, de egy kisebb csoport szembesítette a politikust antiszemita, rasszista kijelentéseivel és kérték, menjen el, mert itt nincs semmi keresnivalója. Nem ezt volt az első eset a Jobbikban, hogy kemény kritikát kapnak a párt politikusai a helybéliektől.
Vágólapra másolva!

A Hír TV számolt be róla, hogy a hévégén a Nógrád megyei Balassagyarmaton tartott utcafórumot Sneider Tamás, hogy népszerűsítse pártját az európai parlamenti választás előtt, és bejelentse, hogy újra megalakítják a Jobbik helyi szervezetét. Mostanáig ugyanis Sneider elmondása szerint nem sokat látták őket a helyi polgárok a városban, ezért úgy döntött, ő maga megy Balassagyarmatra, és tájékoztatja a lakosokat arról, hogy mik a terveik a jövőre nézve. A Jobbik újbóli felbukkanása a városban azonban sokaknak nem tetszett.

Az utcafórumon megjelent egy csoport, akik szembesítették Sneidert korábbi tetteivel és kijelentéseivel.

Szerintük ugyanis a Jobbiknak semmi keresnivalója a városban. Sneider arra hivatkozott, hogy őt már nem lehet felelősségre vonni, mert harminc évvel ezelőtt már felelt a tettéért a bíróságon (amikor botokkal és kábelekkel vertek meg egy mozgássérült férfit, amiért akkor felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték). Arról viszont például nem beszélt, hogy a pár évvel ezelőtti esküvőjén felesége – Sneider jelenlétében, a nyakában ülve -–náci karlendítéssel pózolt az esküvői felvételeken.

Forrás: MTI/Mohai Balázs

Nem ez az első eset, hogy felelősségre vonják a jobbikos politikusokat

Senkiházinak és nácinak nevezte egy idős járókelő a Jobbikot még márciusban, amikor Jakab Péter épp sajtótájékoztatót tartott. A férfi Szálasihoz hasonlította a pártot, miközben Jakab Pétert is szidalmazta, aki a felháborodott férfi szavaira csak annyit reagált, hogy várja a fogadóóráján.