Kiírták a gyermekétkeztetésben részt vevő konyhák felújítását célzó pályázatot

Vágólapra másolva!
Ötödik alkalommal írt ki pályázatot a kormány a gyermekétkeztetésben részt vevő konyhák és étkezők felújítására, építésére, valamint konyhai eszközök beszerzésre - közölte Berczik Ábel, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára az M1 műsorában.
Vágólapra másolva!

Berczik Ábel hozzátette, az önkormányzatok legfeljebb a támogatás ötven százalékát fordíthatják eszközbeszerzésre, amely során figyelembe kell venniük az energetikai hatékonyságot és a környezetvédelmi követelményeket.

A kormány idén összesen 1,5 milliárd forinttal támogatja az önkormányzatokat, amelyek legfeljebb 40 millió forintra pályázhatnak.

Az önkormányzatoknak - anyagi helyzetüktől függően - az elnyert támogatás legalább öt, legfeljebb ötven százalékát önerőként kell biztosítaniuk - ismertette.

Emlékeztetett rá, hogy

A pályázatokat június 20-ig a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani, a vissza nem térítendő támogatást pedig 2021 végéig lehet felhasználni - mondta a helyettes államtitkár.

Berczik Ábel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pedig arról beszélt, a kormány azért indította a programot, mert a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a közétkeztetésben részt vevő konyhák műszaki állapotát felmérő vizsgálatai szerint a 2010-es évek elején sok korszerűtlen konyha működött.

A pályázatra való igényt az is alátámasztja, hogy minden évben többszörös a túljelentkezés - fűzte hozzá.