Elindult a viharjelzés a nagy tavakon

Balaton Vizirendőrök Vizirendészet
Balatoni vizirendőrök
Vágólapra másolva!
Április 1-jével elindult, és október 31-éig tart majd a viharjelzési szezon a Balatonon, a Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertő tavon.
Vágólapra másolva!

„A katasztrófavédelem és a viharjelzés rendszerében is mérföldkőnek számít az, hogy egymilliárd forinttal fejleszthették a Balaton-régió biztonságát" - mondta Bartók Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) gazdasági főigazgató-helyettese a viharjelzés beindításával egybekötött uniós projektzáró rendezvényen, amit egy hajón tartottak hétfőn a Balatonon.

Balaton Fotó: Polyák Attila - Origo

Bartók Péter az év végéig megvalósuló fejlesztésekről, beszerzésekről azt mondta, csaknem ötven új eszközzel, ezen belül új járművekkel gyarapodik a térség. Ezek között van három, vízen és szárazföldön is közlekedni képes jármű, valamint hat, nádas tüzek megfékezésére alkalmas, gyorsbeavatkozásra képes speciális jármű, és nyolc terepjáró kocsi.

– mondta. Az együttműködő önkormányzatok közül kettő - Balatonboglár és Balatonfüred - tűzoltóságánál 127 millió forintért felújítottak két tűzoltóautót. A projekt keretén belül zajlik a balatoni viharjelzőrendszer fejlesztése.

Velencei-tó Fotó: Polyak Attila - Origo

Bemutatták azt a tóra telepített három új állomás egyikét, amely négy méterre emelkedik a víz fölé, napelem és akkumulátor táplálja a rajta található vízanalitikai és meteorológiai eszközöket.

Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnöke azt mondta,

a balatoni viharjelzés fontossága napról napra nő a gyarapodó szélsőséges időjárási események miatt.

A közelgő főszezon időjárásáról annyit mondott, hogy az előzetes számítások szerint az átlagosnál melegebb nyárra lehet számítani.

A Balaton körül 31 stabil fényjelző viharjelző és 15 mobil, a kiemelt strandokon elhelyezett fényjelző, a Velencei-tavon három stabil fényjelző viharjelző és egy mobil lámpaegység, a Tisza-tavon öt viharjelző állomás, a Fertő tó magyar szakaszán pedig egy állomás működik.

Az elsőfokú viharjelzés - percenként 45 sárga fényű fényfelvillanás - az erős (40 kilométer/óra és 60 kilométer/óra közötti) szélre, a másodfokú viharjelzés - percenként 90 sárga fényű fényfelvillanás - pedig a viharos (60 kilométer/órát meghaladó) szélre figyelmeztet. A jelzések kiadása a szélerősödést megelőzően fél-másfél órával történik.