Bayer Zsolt: Manfred Weber egy nyomorult emberré vált, mert sohasem mondhatja el a véleményét

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője.
Vágólapra másolva!
Inkább elárulják elveiket, hitüket és barátaikat, hogy jó káderek lehessenek – írta Manfred Weberről, az Európai Néppárt csúcsjelöltjéről Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben megjelent vezércikkében. A publicista szerint azért kell kilépni az Európai Néppártból, mert az maga a mocsár, a Fidesz sem maradhat sokáig „gyáva gazemberek” közt elvszerű és önazonos. Kifelé a Néppártból, de gyorsan! – tette hozzá. 
Vágólapra másolva!

Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben megjelent vezércikkében azt írta, Manfred Weber nyomorult ember. Már abban az értelemben, hogy az ember bizony nyomorulttá válik, ha soha nem mondhatja ki őszintén azt, amit gondol. Bayer Zsolt szerint ennek oka az Orbán Viktor által emlegetett „soft power”, ami Nyugaton meghatározza a politikusok és egyszerű polgárok szólás- és gondolatszabadságát is.

Azt írja, Németországban kirúgják a munkahelyéről, aki bírálja a migrációs politikát, határozottan konzervatív a véleménye, esetleg fenntartásait hangoztatja a genderelméletről.

Szájer József mesélte neki, hogy finn képviselőtársa elismerte, azért hazudott a Fidesz kizárásáról a néppárti frakcióból, mert ha nem ezt kommunikálja, szétcincálja a sajtó. Weber (és a többi) nyomorult emberek. Annyit kell hazudniuk, hogy elnyerjék a velejéig „liberális” (valójában náci) soft power kegyét, hogy a végén nincs más választásuk, mint önmaguknak is hazudni – írta Bayer Zsolt.

Manfred Weber magatartását élesen bírálta a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Bayer Zsolt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bayer Zsolt szerint erről szólt a kommunizmus is. Ők a Fideszt is azért alapították, hogy ne kelljen senkiháziakkal kompromiszumot kötniük. Bayer szerint a Nyugat nyomorultjai, közöttük Manfred Weber, nem ezt választották,

Bayer közölte, mi sem akarjuk, hogy maga a mi szavazatainkkal legyen bizottsági elnök.