Vágólapra másolva!
Juhász Hajnalka, Magyarország humanitárius segítségnyújtása nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt arról, hogy döntés született a Hungary Helps-ről szóló törvény és az ügynökség létrehozásáról. A szervezet egyik fontos feladata az állami és magánszemélyektől érkező támogatások kezelése és koordinálása annak érdekében, hogy az érintettek mihamarabb megkapják azt, bürokratikus akadályok nélkül.
Vágólapra másolva!

A Közel-Kelet esetében tizenhat országban élnek olyan keresztény közösségek, amelyeknek a megmaradása a tét –jelentette ki Juhász Hajnalka kiemelve közülük Irakot, ahonnan néhány éven belül teljesen eltűnhet a keresztény kultúra és a keresztény emberek. Ezért ők erre a területre fókuszálnak leginkább. Az Iszlám Állam ugyanis hatalmas pusztítást végzett, de különböző vallások közti egyensúly fenntartása érdekében is fontos a beavatkozás. A miniszteri biztos szerint aggasztó a helyzet, az utolsó pillanatban vagyunk, hogy tegyünk a keresztény közösségek megmaradásáért, ami komoly szellemi és gazdasági tőkét is jelent a Közel-Keleten.

A kereszténység megszűnése tehát gazdasági és szellemi károkat is okozna az érintett országoknak.

Az Iszlám Állam most is intenzíven jelen van a területen, Afrikában pedig újabb terrorszervezetek alakultak. A magyar kormány által létrehozott Hungary Helps humanitárius program lényege, hogy előbb azt mérik fel, hogy mire van szükségük az ott élőknek és csak azután döntenek a támogatásról. Példaként említve, hogy amíg Irakban házfelújításokat és terület újjáépítéseket, Szíriában az egészségügy ellátást támogatták. A program az egyházi közösségek vezetőin keresztül valósul meg, akik elmondták, hogy örülnek, hogy valaki figyel rájuk.

Juhász Hajnalka Fotó: Koncz Márton - Origo

Valljuk, nem a problémát kell Európába hozni, hanem a segítséget odavinni –mondta a miniszteri biztos.
A projektek megvalósítását egyébként nyomon követik, hiszen úgy godolják, hogy nélkülözhetetlen a személyes kapcsolat a hatékony segítségnyújtáshoz.

Többen rájöttek már, hogy helyben érdemes segíteni

A magyar kormány álláspontja migrációs kérdésben logikus és világos, az illegális migráció helyet a helyben segítség mellett döntöttek. A Hungary Helps ugyan csak egy két éves program, de sokan ismerik már. Az ENSZ-ből is pozitív visszajelzések jöttek többek között Sam Brownback, a vallásközi párbeszédért felelős szenátortól, aki örömmel hallgatta a terveket többek között a visegrádi négyekkel való együttműködésről szóló beszámolót.

–fogalmazott Juhász Hajnalka.

Kezd célba érni a kormány humanitárius üzenete, még Angela Merkel is szóvá tette, hogy a helybeni segítségre érdemes fektetni a hangsúlyt.

Európában egyértelműen a visegrádi négyek lehetnek a partnereink ebben,

már egy konkrét együttműködés is formálódik Karakos település újraépítéséről. A magyar humanitárius modell sikerességét bizonyítja továbbá, hogy az iraki Tell-Aszkufban 1300 épületet újítottak fel, aminek köszönhetően csaknem ezer család tudott hazaköltözni.

Van hitünk és jövőképünk

Juhász Hajnalka kitért a jövőbeni tervekre is. Elmondta, hogy a Hungary Helps elfogadásával egy ügynökség létrehozásáról is döntöttek, ami magán és állami támogatásokat is be tud fogadni. Feladatai közé tartozik majd ezeknek a támogatásoknak a kezelése és eljuttatása az érintettekhez, bürokratikus akadályok nélkül. A miniszteri biztos feladata pedig

Magyarország humanitárius segítségnyújtása, nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése

ennek érdekében célozta meg az ENSZ-t, az Európai Tanácsot és az UNESCO-t a kulturális örökségvédelem miatt. Továbbá az Európai Parlament vallásközi párbeszéd munkacsoport társelnökével, Hölvényi Györggyel is szoros szakmai kapcsolatot ápol. Juhász Hajnalka másik fontos feladata a visegrádi négyekkel való humanitárius együttműködés kialakítása.

– tette hozzá Juhász Hajnalka.