Kényszerleszállás Ferihegyen - meghalt egy utas

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Budapest, 2017. május 10. A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, korábbi nevén Budapest Ferihegy nemzetközi repülőtér Budapest nemzetközi repülőtere, Magyarország öt nemzetközi repülőtere közül a legnagyobb és legismertebb. Forgalma meghaladja az évi 10 millió utast. MTVA/Bizományosi: Balaton József *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító Ferihegyen, meghalt egy utas a repülőn – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A lap információi szerint utasrosszullét miatt szakította meg útját egy Frankfurtból Isztambulba tartó járat, és leszállt a budapesti reptéren.

Egy idős ember rosszul lett a levegőben az utazás közben.

Az AMS Repülőtéri Sürgősségi Szolgálat mentőegysége várta a leszállás után a gépet, az utas életét azonban a gyors orvosi ellátás ellenére sem tudták megmenteni.