Hollik: Nem sikerült kizárni a Fideszt a Néppártból

Vágólapra másolva!
Egy olyan Néppártban, amelyik lefekszik a szocialistáknak, a liberálisoknak, a Fidesz-KDNP nem szeretne bennmaradni
Vágólapra másolva!

Az egyik napilap szerint a Fidesz körön kívül került az európai politikában. A politikus szerint ezekkel a cikkekkel csupán a valóságot szeretnék megmásítani ezek a lapok, véleménye szerint az történt, hogy a bevándorláspárti balliberális erők szerették volna kizáratni a Fideszt az Európai Néppártból (EPP), a saját pártcsaládjából, ám ez nem sikerült. Ugyanakkor az tény – tette hozzá a kormányszóvivő, hogy

a Néppártban is jelen vannak azok a liberális, bevándorláspárti erők, amelyek egyébként többségben vannak az Európai Parlamentben.

Jelenleg egy vita zajlik a bevándorláspártiak és az azt ellenzők között, ennek a vitának a tárgya pedig Európa jövője, és az is igaz, ez a vita beszivárgott az Európai Néppártba is.

A vita során a miniszterelnök elmondta, a Fidesz az európai keresztény értékek védelméből, a bevándorlás megállításából nem kíván engedni. Hollik István hozzáfűzte, majd ki fog derülni, hogy egyáltalán van-e helye a Fidesznek az EPP-ben, mert nem csak az a kérdés, hogy a Néppárt vezetői mit gondolnak, hanem az is, hogy a Fidesz és a KDNP vezetői szerint van-e helye a két kormánypártnak ebben a pártcsaládban.