Vágólapra másolva!
Tanulságos és ugyanakkor pozitív kimenetelű történetet osztott meg a közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. A bejegyzésből kiderül, hogy vásárlók mentettek életet egy fővárosi plázában.
Vágólapra másolva!

A Facebookon közzétett bejegyzésből kiderül,

hogy egy 60 év körüli nőhöz riasztották ma a fővárosi mentőket az egyik legforgalmasabb budapesti bevásárlóközpontba.

A nő először gyengeségről számolt be, majd egyszer

a padról lefordulva eszméletét vesztette.

Többen is azonnal az asszony segítségére siettek, de a mentésirányító instrukciói szerinti vizsgálat során nem tapasztaltak nála légzést.

– írja az oldal.

Őt a Szív City közösségi applikáción keresztül riasztották a helyszínre a mentők, a bevásárlóközpont egy másik emeletéről. A gyorsan kiérkező esetkocsi személyzete átvette és emelt szinten folytatta a küzdelmet a nő életéért,

ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre vezetett.

A mentők végül stabil állapotban szállíthatták kórházba betegüket.

– zárul a bejegyzés.