Luxemburg nyolc kilométer hosszú kerítést épít a határra

Szerb-Magyar határ Röszke térségében biztonsági határzár alias kerítés
Vágólapra másolva!
Luxemburg 8 kilométeres kerítést emel állategészségügyi okokból a luxemburgi-belga határszakaszon. A luxemburgi hatóságok közlése szerint Belgiumban terjed a sertésinfluenza, ami a vaddisznókat is veszélyezteti - írja a Luxembourg Times. 
Vágólapra másolva!

- jelentette be a luxemburgi kormány szerdán. Romain Schneider mezőgazdasági miniszter és Carole Dieschbourga környezetvédelmi miniszter mindazonáltal elmondta, hogy eddig 131 vizsgálatot végeztek az országban elhullott vaddisznókon, amelyek mindegyike negatív lett. "A kormány elsődleges célja az, hogy megakadályozza a betegség terjedését" - tették hozzá. A Luxembourg Times cikke szerint a kabinet mindemellett a vaddisznók ritkítását is fontolgatja, ezért egész évre kilőhetővé tették az állatokat ezeken a területek.

Illusztráció Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Korábban megírtuk, hogy Dánia is hasonló okokból épített kerítést déli határára. A dán kormány az afrikai sertéspestisnek az országba való bejutását szerette volna megakadályozni.