A 6 év börtönre ítélt Szeviép-vezető súlyos vádjai Botka és Ujhelyi ellen

Ujhelyi István
Vágólapra másolva!
A Szeviép több tízmillió forint értékben finanszírozta Ujhelyi István szőregi házának felújítását, valamint Botka László visszatartott félmilliárd forintot a villamosprojektnél – állítja a Délmagyarnak adott interjújának második részében Baranyi Sándor, a csődbe ment vállalkozás egyik tulajdonosa. Itt az újabb hadüzenet Szeged egykori és jelenlegi szocialista nagyurainak, Ujhelyi a Facebookon tagad.
Vágólapra másolva!

Kedden újabb interjú jelent meg a Szeviép-ügyben hat év börtönbüntetésre elítélt Barany Sándorral a Délmagyarban. Miután a múltkori beszélgetés során konkrét döntéshozókat nevezett meg, a szegedi illetőségű vállalkozás partvonalra szorítása és egy spanyol cég futtatása kapcsán, további részleteket mesélt el a 2010 előtti balliberális kormányok, és a szegedi MSZP-s vezetők gyakorlatából. Két, nagyon fontos állítást fogalmazott meg:

  • Hálából felújították Ujhelyi István házát: 2008-ban a Szeviép azzal hálálta meg Ujhelyi István segítségét, hogy megfinanszírozták házának a felújítását, ami körülbelül 30-40 millió forintba kerülhetett.
  • Botka László visszatartott félmilliárd forintot egy jelentős beruházásnál: Beszálltak egy komoly politikai kapcsolatokkal rendelkező, magyar cég alvállalkozójaként az 1-es villamos felújításába. Baranyi szerint azonban a beruházás a város hibájából késett, és a szegedi városvezetés önös érdekektől vezérelve visszatartott csaknem félmilliárd forintot, ami szintén hozzájárult a Szeviép fizetésképtelenséghez.

Előbbi kapcsán elmondta, hogy

Ujhelyi István több pályázaton is segített nekik, másrészt az ő segítségével kerültek be a Tisza M43-konzorciumba a spanyol multi alá.

Részleteket azonban nem árult el arról, pontosan hogyan történt ez az ügylet, így egyelőre homály fedi, hogy Ujhelyi István kérte-e a házfelújítást, vagy a Szeviép vezetői ajánlották-e fel neki. Annyi azonban biztos, legalábbis Baranyi szerint, hogy volt erre egy kapcsolattartó, aki tárgyalt a képviselővel, és megbízta a felújítást végző vállalkozást. Az M43-as konzorcium kapcsán kiemelte, hogy a balliberális kormányzás alatt egy ekkora beruházásnál csak az lehetett fővállalkozó, akinek voltak politikai kapcsolatai, ahova pénzt csorgatott vissza. "A spanyolokat Ujhelyi István és Botka László hozta az országba"– tette hozzá.

Az egykori vezérigazgató hosszasan mesélt továbbá a Szeviép bedőlésének folyamatáról, amelyért elsősorban a 2010 előtti baloldali kormányokat és azok politikusait hibáztatta.

Az interjú első részében Baranyi Sándor elsősorban a baloldal politikusainak befolyásáról beszélt azokban a konzorciumokban, amelyekben a Szeviép is alvállalkozóként szerepelt. Elmondta, hogy szerinte pártfinanszírozásra is felhasználták az infrastrukturális fejlesztési forrásokat a politikusok, akik rendszerint külföldi multikat juttattak megbízásokhoz, így csak az ő vezetésük alatt lehetett munkához jutniuk a magyar vállalkozásoknak.
Ujhelyi István, MSZP-s politikus Forrás: SzegedMa

Ujhelyi István szinte azonnal reagált közösségi oldalán az őt ért vádakra, felindultan azt írta, hogy "a Szeviép egyik tulajdonosa hazugságokat állít rólam." Hozzátette, hogy "sem a Szeviép felemelkedésében, sem a bukásában nem volt semmilyen szerepe."