Két rendőrt gázoltak el az 53-as főúton Tompánál

Vágólapra másolva!
Két rendőrt sodort el vasárnapra virradóan egy mikrobusz sofőrje Tompánál. A szervek éppen igazoltatást végeztek az 53-as főúton. Egyikük súlyos, életveszélyes állapotban van.
Vágólapra másolva!

Hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint a jármű szerb sofőrje elaludt a volánnál, ezért nem vette észre a láthatósági mellényt viselő rendőröket.

A Bács-Kiskun megyei hírportál szerint a balesetben a Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség két járőre sérült meg,

egyiküket súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a szegedi klinikára.

Az egyik rendőr súlyosan, a társa pedig könnyebben megsérült Tompa határában. Forrás: MTI/ Donka Ferenc

A másik rendőr is megsérült, az ő állapota a stabil, a kiskunhalasi kórházban kezelik.

A szerencsétlenség az 53-as főút 61-es kilométerénél történt egy közúti intézkedés közben. A közúti baleset körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.