Brüsszel megint hazudott: kötelezővé tennék a migrációs paktumot

2019.03.14. 17:15

Egyértelműen kiderült, hogy Brüsszel és a bevándorláspárti politikusok ismételten hazudtak, amikor azt állították, hogy az ENSZ-migrációs paktumnak nem lesz semmilyen jogi kötőereje azon tagállamokra nézve, akik elutasították azt. Mindez abból a dokumentumból derült ki, amit az Európai Bizottság Jogi Szolgálata készített, és arra hivatkozik, hogy a lisszaboni szerződés kimondja, hogy az uniónak figyelembe kell vennie az ENSZ keretei között elfogadott célkitűzéseket. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hétfői brüsszeli külügyminiszteri értekezleten mindenképpen napirendre akarja vetetni ezt a kérdést, és választ vár arra, hogyan lehetséges, hogy kötelezővé akarják tenni a Magyarország által elutasított migrációs paktumot.

Brüsszel a korábbi állításaival szemben, valamint annak ellenére, hogy kilenc uniós tagállam, köztük Magyarország nem szavazta meg az ENSZ globális migrációs paktumát, titkokban azon dolgozik, hogy kötelezővé tegye a paktumot – mindez abból a kiszivárgott dokumentumból derült ki, amit az Európai Bizottság Jogi Szolgálata készített. A korábbi vita során Brüsszel azt mondta, karöltve az összes bevándorláspárti politikussal, hogy a migrációs paktumnak semmilyen kötelező jogi érvénye nem lesz. Mostanra kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz, a bizottság titkokban azon dolgozik, hogy valahogyan áterőltessék a dokumentumot a tagországokon. Egyébként a dokumentumot teljes mértékben titokban akarták tartani, csupán néhányan látták ezt a tervezetet.

A jogi szövegben arra hivatkoznak, hogy lisszaboni szerződés kimondja, hogy az uniónak figyelembe kell vennie az ENSZ keretei között elfogadott célkitűzéseket.

Az Európai Bizottság titkos dokumentumából világosan kiderült, hogy Brüsszel ismételten hazudott migrációs ügybenForrás: AFP/Federico Scoppa

Magyarázatot vár Szijjártó Péter

Az Európa Bizottság jogi szolgálata szerint a migrációs paktum teljes mértékben megfelel az uniós szerződéseknek, mert egy adott közös problémára kínál megoldást. A tanulmányban arra hivatkoznak, hogy 2017-ben az uniós tagállamok aláírtak egy dokumentumot, amelyben támogatták a globális migrációs paktum kidolgozását. Csakhogy a végeredménnyel 28 tagállamból 9 nem értett egyet: a paktumra Magyarország és 8 másik uniós ország is nemmel szavazott tavaly decemberben.

Úgy tudjuk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hétfői brüsszeli külügyminiszteri értekezleten mindenképpen napirendre akarja vetetni ezt a kérdést, és választ vár arra, hogyan lehetséges, hogy kötelezővé akarják tenni a Magyarország által elutasított migrációs paktumot. Arra is kíváncsi a külügyminiszter, hogy miért készítenek titokban ilyen terveket Brüsszelben.

Korábban Szijjártó súlyos hibának nevezte a paktum elfogadását, amely ahelyett, hogy megállítaná, ösztönzi a migrációt. Az ENSZ főtitkára szerint viszont a migráció egy pozitív globális jelenség, a paktum pedig egy útiterv, amely mindenkinek a hasznára válik.

Blokkolni és vétózni kell

Az Alapjogokért Központ szerint szükséges, hogy a bevándorlást ellenző országok és politikai erők minden lehetséges eszközzel blokkolják, vétózzák azokat a nemzetközi és uniós előterjesztéseket, melyek akár csak közvetlenül összefüggésbe hozhatóak az ENSZ migrációs paktumával, vagy annak legitimálása érdekében arra csak kismértékben utalnak. Az Európai Bizottság Jogi Szolgálatának kiszivárgott szakvéleménye pedig a lisszaboni szerződés általános, tág kategóriáira, valamint homályos humanitárius és fejlesztéspolitikai kötelezettségekre hivatkozva tekintené az uniós jog részének a migrációs paktumot  – állapította meg az intézet.

Kötelezővé tennék az ENSZ migrációs paktumát az unióban