Megúszhatja a szekszárdi gyerekgyilkos

Szekszárdi járásbíróság 2019 március 11-én Szekszárdi járásbíróság 2019 március 11-én, Lincshangulat alakult ki a szekszárdi gyerekgyilkos tárgyalásán
Vágólapra másolva!
A 6 éves szekszárdi kislány meggyilkolásával gyanúsított férfi, K. Dániel a Bors szerint 3 év helyett 1 év után kiszabadult a javítóintézetből, és többször nyelt tűt. 
Vágólapra másolva!

Amikor K. Dániel rájött, hogy tudják, mit tett,

öngyilkos akart lenni.

Az előzetes letartóztatását elrendelő bíró erre hivatkozott, amikor bejelentette, hogy

a férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kell vinni legalább egy hónapos megfigyelésre.

Ha úgy találják, hogy nem volt beszámítható állapotban a gyilkosság idején, elkerülheti a börtönbüntetést.

K. Dánielt kísérik a rendőrök a szekszárdi gyerekgyilkosság előzetes tárgyalására március 11-én Fotó: Szabó Gábor - Origo

Brutális kegyetlenséggel végzett a kislánnyal

A szülei fél napig keresték a 6 éves kislányt,

míg végül megtalálták a szekszárdi Séd patak medrében.

Ez március 8-án, péntek este történt. Akkor már halott volt.

Azonnal látszott, hogy agyonverte valaki, azóta kiderült, hogy hatszor sújtottak le a fejére.

K. Dániel a bíróságon Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem sokkal később elfogták a 19 éves unokatestvérét, aki talán meg is erőszakolta Leonettát.

Ezt egyelőre nem tudni, mindenesetre a fiatal férfi beismerő vallomásában már bevallotta, hogy ő a gyilkos, részleteket viszont nem árult el.

Dánielt hétfőn tartóztatták le, miután lincshangulat alakult ki a Szekszárdi Járásbíróság épülete előtt. Az áldozat szülei kiabáltak neki, a rokonai.

Hamarabb kiengedték

A 19 éves fiatal férfi, aki 2 éve gyámság alatt áll,

korábban is igyekezett már megúszni tettének következményeit.

A Bors információi szerint 2016-ban életveszélyesen fenyegetőzött, ezért került, akkor még kiskorúként, a Debreceni Javítóintézet Nagykanizsai Telephelyére.

– írták.

Rokonai szerint a javítóintézetben sem töltött el annyi időt, amennyit kiszabtak neki Fotó: Szabó Gábor - Origo

Aki tűt nyel, azt kórházba viszik, ahonnan állítólag könnyebb megszökni.

Azt nem tudni, pontosan mi történt, de a családja szerint 3 év helyett mindössze 1 évet töltött a javítóintézetben, vagyis valahogy elérte, hogy kevesebb büntetést kapjon.

A kislány megölését is megúszhatja,

ha az elmeorvosi vizsgálat eredménye szerint nem büntethető.