A szexuális zaklatással vádolt vízilabdázók végig tudták, hogy ártatlanok

Kósz Zoltán, vízilabdakapus a Vodafone Aranygálán
Vágólapra másolva!
A két korábbi vízilabdázót, Kósz Zoltánt és Petőváry Zsoltot tavaly gyanúsította meg egy nő azzal, hogy többször is szexuálisan zaklatták a 13 éves lányát. Állítása szerint hónapokon keresztül molesztálták a lányt. A vízilabdázók végig kiálltak az ártatlanságuk mellett, és az elmúlt napokban kiderült, hogy valóban alaptalanok a vádak ellenük. Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó a Borsnak elmondta, hogy számukra nem volt kérdés az ártatlanságuk.
Vágólapra másolva!

A rendőrség megszüntette a nyomozást a két volt válogatott vízilabdázó, Kósz Zoltán és Petőváry Zsolt ügyében, miszerint hónapokon keresztül szexuálisan zaklattak egy 13 éves lányt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, András Tamás a Borsnak elmondta, hogy

a nyomozás közben nem találtak bűncselekményre utaló nyomokat, ezért az eljárást lezárták.

Forrás: MTI/Beliczay László

– mondta a lapnak az olimpiai bajnok Kósz Zoltán, aki

szeretne köszönetet mondani azoknak, akik bíztak bennük és végsőkig kitartottak mellettük.

A másik vízilabdázó, Petőváry Zsolt ügyvédje szerint ez az eset példátlan a magyar jog történetében.

– mondta a jogász, majd hozzátette, hogy Petőváry Zsolt is örömmel fogadta a hírt.