Kunhalmiék kínos ügyetlenkedése megihlette az internet népét

Vágólapra másolva!
Nem kímélték a kommentelők Kunhalmi Ágnest a hét eleji Bangóné Borbély Ildikóval közösen összehozott mutatványa miatt, amikor is, mint emlékezetes, a kezükben tartott papírra nem sikerült helyesen leírniuk a "fojtani" szót, helyette "folytanit" írtak. Az eseten napok óta nevetnek az emberek, az internet népét pedig megihlette Kunhalmi és Bangóné súlyos bakizása, számos mém és komment született a nevetségessé váló képviselőkről. De nemcsak nekik, hanem a baloldal főpolgármester-jelöltjének, Karácsony Gergelynek is meggyűlt a baja a magyar helyesírással, hiszen a kormánykritikus Facebook-posztjában valahogy nem akart sikerülni helyesen leírni azt, hogy dolgozószobájából, helyette "dolgozószobáLYából" született a veretes írásban.
Vágólapra másolva!

Mint emlékezetes, az Országgyűlés Mentelmi bizottsága hétfőn tárgyalta több ellenzéki képviselő ügyét, a két szocialista, Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó egy-egy papírlappal érkezett, amelyet a bizottság előtt is felmutattak. A fojtani szót azonban nem sikerült leírniuk helyesen. A kép tanúsága alapján mindezen jót derült a két képviselőnő, valamint a háttérben Harangozó Tamás, másik MSZP-s képviselő is.

Forrás: MTI

Az eset érthetően megihlette az internet népét, számos mém és komment született.

Íme néhány közülük:

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

De persze sokan felidézték Kunhalmi Ágnes, tavalyi, az MTVA székházban bemutatott színészi alakítását is.

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Íme a felejthetetlen videó:

De a mémeken túl számos komment is keletkezett, amelyben szintén megemlékeztek a hét eleji, közröhejbe fulladó akcióról:

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

És végezetül, az egyik kommentelő levonta a tanulságot is:

Forrás: Facebook

Karácsonynak is meggyűlt a baja a magyar nyelvvel

Ahogy korábban már megírtuk, a fenti eset után Karácsony Gergelynek a Párbeszéd főpolgármester-jelöltjének is meggyűlt a baja a helyesírással. Korábbi cikkünkben beszámoltunk, hogy végérvényesen, tömeges helytelenírási hangulat uralkodott el az ellenzéki politikusok körében.

Ez az alattomos állapot odavezetett, hogy a Jobbik náci bűneit mentegető Karácsony Gergelynek sem sikerült eltalálnia, hogy szimpla j-vel, vagy a kicsit kacskaringósabb ly-nal kell írni azt a lehetetlenül nehéz szót, hogy "dolgozószobájából".

A Budapest vezetésére törő politikus a rosszabbik utat választotta, és a következőket gépelte be közösségi oldalán:

Forrás: Origo

Azóta sikerült javítani az apróbb malőrt.