Néhány ezer forintért vertek halálra egy idős, göncruszkai nőt

Vágólapra másolva!
A három novajidrányi férfi két éve tört be a 80 éves nő házába. Bicskával felfeszítették a zárat, azután elkezdték átkutatni a házat. A zajra ébredt föl az idős asszony. Amikor kiment, az egyik betörő ököllel addig ütötte, amíg mozdulatlan nem lett.
Vágólapra másolva!

Végül néhány ékszert és egy tévét vittek el. Az idős nőre másnap talált rá az egyik ismerőse.

Csak több órával a támadás után került kórházba, súlyos, életveszélyes állapotban. Az életét már nem lehetett megmenteni, öt nappal később meghalt.


A rablókat szerdán ítélheti el a bíróság.