Húsz ember zárta le egész napra a Lánchidat

Budapest, 2019. február 10. Résztvevők a Fiatalok a demokráciáért elnevezésű civil szerveződés hídfoglalásán a budapesti Lánchídon 2019. február 10-én. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Budaházyékat még elítélték az Erzsébet híd 2002-es lezárásáért, most három bíró engedte a hídfoglalást.
Vágólapra másolva!

A rendőrség tiltó határozata ellenére a bíróság megengedte az ellenzéknek, hogy reggel nyolctól este tízig akár öt ember is lezárhassa a Lánchidat.

A bírók szerint ez nem aránytalan forgalomkorlátozás,

mert van több híd is a fővársban, amelyen az autósok közlekedhetnek. Az igazságszolgáltatás döntésének köszönhetően ma húsz ember megbénítja egy egész napra a belső kerületek közlekedését. Dr. Sz. Mária tanácselnök, dr. B. Péter előadó bíró és dr. R-F. Edina bíró. Háromtagú bírói tanács a Fővárosi Törvényszéken. Ők döntöttek.

Budapest, 2019. február 10. Résztvevők a Fiatalok a demokráciáért elnevezésű civil szerveződés hídfoglalásán a budapesti Lánchídon 2019. február 10-én. MTI/Bruzák Noémi Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Bruzák Noémi

Mint ismert, tizenhét éve volt egy ehhez kísértetiesen hasonlító eset: 2002-ben a baloldal meglehetősen gyanús körülmények között nyerte meg az országgyűlési választásokat, aminek következtében tömegmegozdulások robbantak ki a fővárosban. A szavazatok újraszámlálását követelő tüntetők tíz autóval eltorlaszolták az Erzsébet hidat, a megmozdulás élén Budaházy György állt. A tiltakozók nem engedelmeskedtek a rendőröknek, és megakadályozták járműveik elszállítását. Annyira feszült volt a hangulat, hogy Demszky Gábor, volt főpolgármestert valósággal ki kellett menekíteni a helyszínről. A rendőrség vehemensen reagált a történtekre és pár óra leforgása alatt kiszorította a tiltakozókat a hídról.

A hídfoglalás utózöngéje teljesen másképp sikerült, ugyanis a hídfoglalókat elítélte a bíróság.

a Budaházyt először megbüntették azért, mert társaival tiltott helyen állt meg az autójával, majd közérdekű üzem megzavarásáért 30 nap közmunkára ítélték. Ez utóbbi döntést a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásában megerősítette.

Mindenképpen érdekes, hogyan reagált Salgó László, akkori országos főkapitány a 2002-es eseményekre: közleményében leszögezte,

nem engedhető meg, hogy állampolgárok egy csoportja törvénytelenül megbénítsa egy város életét.

"A demokráciában megvannak a tömegrendezvények szervezésének törvényes szabályai." -tette hozzá.