Így fogták el a rendőrök a gyújtogató tinédzsereket – videó

Vágólapra másolva!
Két 15 és egy 16 éves budapesti fiú január 23-án eltervezte, hogy felgyújt valamit. Közösen vettek egy körömlakklemosót, amivel leöntöttek és meggyújtottak egy szivacsot, ami a Károli Gáspár Református Egyetem kollégiumának oldalához volt támasztva. A tűz átterjedt az épületre, aminek nagy része leégett, egy 45 éves, négygyerekes családapa pedig meghalt.
Vágólapra másolva!

A rendőrség csütörtökön elfogta azt a három tinédzsert, akik január 23-án felgyújtották a Károli Gáspár Református Egyetem kollégiumát a IX. kerületi Ráday utcában.

A három fiút az elfogásuk után kihallgatták a rendőrök. Mindhárman beismerő vallomást tettek.

Elmondásuk szerint jó heccnek, balhénak tartották, hogy felgyújtanak valamit.

A gyújtogatók szabadlábon védekezhetnek.