Lemondtak a Jobbik antiszemita és bűncselekmény gyanújába került képviselői

Szávay István, Staudt Gábor
Vágólapra másolva!
Ígéretével szemben egy hónappal később mondott le mandátumáról az antiszemita botrányba keveredő Szávay István, és a súlyos bűncselekmény gyanújába keveredő Staudt Gábor. A jobbikos képviselők korábban azt mondták, hogy december 31-én lemondanak, de ezt csak január 31-én tették meg. Korábban számba vettük, hogy miért halogatta a két politikus a lépést, ami egészen biztosan összefüggésben van azzal, hogy havi több mint egymillió forintot vettek fel.
Vágólapra másolva!

Szávay István és Staudt Gábor jobbikos politikusok hivatalosan is lemondtak országgyűlési mandátumukról, a nyilatkozataikat eljuttatták Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. A két ellenzéki politikus mandátumának lezártát tegnap már az Országgyűlés honlapján is átvezették – írta a Magyar Idők.

A Hír TV november végén közölt egy videóriportot arról, hogy a harmadik parlamenti ciklusát töltő Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során csak viccelt. Akkor azt ígérte, december 31-i hatállyal lemond, de ez nem történt meg.

Szávay István és Staudt Gábor ígéretükkel szemben hosszú idő után mondtak le Forrás: MTI

Ezért nem mondott le eddig Szávay

Logikusan felmerül tehát a kérdés: miért áll érdekében a jobbikos politikusnak az időt húznia úgy, hogy az pártjára is visszaüthet? Kézenfekvő magyarázat a pénz. Szávay István a Parlament.hu adatai szerint tavaly decemberben 1 212 910 forintot vihetett haza, ami kifejezetten jónak számít képviselőtársaihoz viszonyítva. Ehhez hozzátartozik, hogy a jobbikos politikus egyúttal az Országgyűlés jegyzője, valamint egy bizottságban is tag.

Az antiszemita botrány november végén pattant ki, így ha csak a tavaszi parlamenti szezon kezdetén mond le mandátumáról, akkor további két és fél havi fizetését veszi fel, ígérete ellenére.

Így azzal, hogy Szávay kitolta a lemondását, közel hárommillió forint érkezik pluszban a számlájára.

Volner János szintén a magas fizetéssel magyarázta a politikus lemondásának halogatását. A Mi Hazánk Mozgalom politikusa, aki egykori vezetőjeként tökéletesen ismeri a Jobbik képviselőcsoportjainak viszonyait, egy lapinterjúban azt nyilatkozta, hogy „Szávay nem jár azért rosszul, és nem lehetetlen, hogy a pártalapítványban találnak neki helyet havi másfél millió forintért”.

Az antiszemita botrányba keveredő Szávay István egy hónapot várt Forrás: MTI

Lengyelországban is nyomoznak

Képviselőtársa, Staudt Gábor pedig a Facebook-oldalán magánéleti okokkal magyarázta, hogy lemond parlamenti mandátumáról. Ugyanakkor ismert: az ügyészség utasítására az adóhatóság nyomozást rendelt el abban a milliárdos áfacsalási ügyben, amelynek a jobbikos honatya is érintettje lehet a feljelentés szerint.

A nemesfémmel üzletelő bűnbanda ellen már Lengyelországban is nyomoznak,

sőt, a feljelentőt is kihallgatták, aki korábban a magyar hatóságokat is figyelmeztette, a szervezet nem kispályás, hiszen „többen folyamatosan éles lőfegyvert hordanak magukkal, illetve a magyar alvilág legvadabb, prominens személyeivel állnak napi baráti és üzleti kapcsolatban”.

Ők kerülnek a helyükre

Szávay István helyét és szakpolitikai feladatát a szintén zsidózásáról elhíresült Bencsik János, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének alelnöke, Staudt Gábor helyét pedig Csányi Tamás, a párt Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. számú választókerületének korábbi képviselőjelöltje veszi át.