Kétmillió forintos jutalmat szavazott meg magának Gyurcsány polgármestere

Vágólapra másolva!
Németh Angélát gyakorlatilag dróton rángatja Lamperth Mónika, a kerület jegyzője - mondta Lehoczki Ádám, rákospalotai fideszes önkormányzati képviselő. Szavaiból kiderült, a DK-közeli városvezetőt csupán két hónapja választották meg, de máris kétmillió forintos jutalommal lepte volna meg magát.
Vágólapra másolva!

Szeptember végén hajszállal a DK-s Hajdu László bizalmasának számító Németh Angéla nyerte az rákospalotai időközi polgármester-választást. A voksolás kiírására azért volt szükség, mert a korábbi városvezető a Parlamentben dolgozik tovább.

Jutalmazta volna magát a DK-s

"Németh Angéla jóval kevésbé kompetens polgármester, mint Hajdu László volt, a XV. kerület vezetőjét Lamperth Mónika, a kerület jegyzője gyakorlatilag dróton rángatja" – ezt Lehoczki Ádám, helyi fideszes önkormányzati képviselő mondta a jelenlegi politikai viszonyokról a Magyar Időknek. Szerinte Németh politikai értelemben gyenge, és a képviselő-testületben sincs tekintélye. Lehoczki erre hozott is egy példát, amelyből kiderült, még saját akaratát sem tudta keresztülverni a helyi döntéshozatalon. "Az ellenzéki többségű testület sem szavazta meg a polgármester asszony jutalmát a legutóbbi decemberi ülésen.

Németh Angéla maga igennel szavazott a saját kétmilliós jutalmára, ugyanakkor Hajdu László is tartózkodott a szavazáson, amikor az ő jutalmáról döntött a testület.

Jellemző, hogy az ezzel kapcsolatos előterjesztést a korábbi jobbikos Bodó Miklós adta be, aki jelenleg a XV. kerületi önkormányzat pénzügyi és településfejlesztési bizottságának elnöke" - mondta a fideszes politikus, hozzátéve: "az előterjesztésben Németh féléves polgármesteri munkáját jutalmazták volna, ám mindössze két hónapja volt polgármester a testületi ülés idején, előtte csak alpolgármesterként járt el ilyen jogkörben". Vagyis, a Jobbik-Gyurcsány összefogás, a jobbikos hízelgés Gyurcsányéknak itt is elég könnyen tetten érhető.

Étkezési utalványokat osztogatott a polgármesteri hivatalban

Lehoczki egy másik érdekes esetről is beszámolt, ami szintén arról tanúskodik, hogy Némethnek egyelőre nem sikerült felvennie a fonalat. "Múlt pénteken például a polgármesteri hivatalban étkezési utalványokat osztogattak a nyugdíjasoknak, amit a kerület honlapján azzal a hírrel indokoltak, hogy késhetnek a januári nyugdíjak, amelyek egyébként minden jogosulthoz megérkeztek" – fogalmazott Lehoczki, és hozzátette: kérdéses, milyen módon ellenőrizték, illetve dokumentálták, az utalványokért megjelenő személyeket. "Mindezek alapján az ételutalványok osztogatása az európai parlamenti és az önkormányzati választások kampányintézkedéseként értelmezhető" – mondta a képviselő.