Gyurcsány miatt alaposan megkapta a magáét a Jobbik szóvivője

Mirkóczki Ádám Jobbik
Vágólapra másolva!
Nem kímélték a volt Jobbik-szavazók az árulásával kérkedő Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivőt, aki közösségi oldalán tette közzé Soros György lapjának, a Magyar Narancsnak adott interjújáról beszámoló cikket. Mirkóczki azt találta mondani az interjúban, hogy szerinte „a legsötétebb Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van”. Nos, a 2006-os rendőrterrort átélő, és szemkilövetésekre, az emberek válogatás nélküli összeverésére, kardlapozásokra még elevenen emlékező, és azt átélő, volt Jobbik-szavazók nem igazán értettek egyet Mirkóczkival, amelyet kifejezésre is juttattak. Többek közt „árulónak”, „a haza szégyenének” nevezték a szóvivőt. „Ez már nem jobbik ez már csak egy sz.rkupac” – írták.
Vágólapra másolva!

Mirkóczki Ádám a csütörtöki interjújában azon is sajnálkozott, hogy nem léptek vissza több körzetben a baloldali jelöltek javára.


A politikus amúgy Egerben indulna polgármesterjelöltként, és arra számít, hogy a baloldal nem indítana ellenjelöltet. Innentől kezdve csak fokozódott az egységfrontos gondolat, ami a Jobbik kommunikációs igazgatójának vallomásához vezetett.

Forrás: Facebook

Nem mindenki gondolja így a Jobbik szavazótáborában, és sokan kifejezésre is juttatták Mirkóczki újabb árulásával kapcsolatos erős ellenérzéseiket.

Íme néhány a volt Jobbik-szavazók haragos bejegyzéseiből:

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Nem ezért választottak képviselőnek benneteket, hogy balliberálisokkal lépjetek koalicióra, sőt kiderüljön rólatok, hogy valójában ti magatok is balliberálisok vagytok, akik trójai falóként viselkednek a nemzeti oldalon.”

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook