Újabb SZRTÁJK: az ellenzék elfelejtett helyesen írni

Vágólapra másolva!
Jelnetkezés vagy jelentkezés? Ez itt a kérdés! A Jobbik Facebook-kezelő szupercsapatának nem sikerült eltalálnia a megoldást. Csodálatosan alakul az új ellenzéki helyesírási kézikönyv, ellenzéki olvasóinknak is megmutatjuk!
Vágólapra másolva!

Szombaton ismét ellenzéki tüntetést tartottak, ami leginkább egy olyan molinóról maradt emlékezetes, amelyen egy pár betűs szó szerepelt, totálisan elrontva. Alapvetően a sztrájk egy könnyen leírható szó, hiszen mindössze hat betűből áll, és még hasonlít is angol megfelelőjére, a strike-ra. Az viszont egyértelműen a hátrányára írható, hogy kimondani nem a legegyszerűbb, hiszen három mássalhangzó is egymásra torlódik, ráadásul a szó elején. Minden bizonnyal hasonló problémák merülhettek fel a fiatal, magyar nyelvújítók esetében is, akik a hétvégi tüntetés viharában egy spray-vel igyekeztek felfesteni a makacs szót egy fehér molinóra. Nem sikerült, ami nem egy világégés, hiszen az alkotók látványosan fiatalok voltak, ráadásul nagyon siettek. Viszont nem állt meg ennyivel a történet: a történtek hatására az ellenzéki pártok is elkezdtek helytelenül írni. Ez viszont kifejezetten újdonságszámba megy: a tüntetők már nemcsak a rendszert szeretnék megújítani, hanem a magyar helyesírás szabályait is! A Jobbik a következőképpen startolt rá a legújabb ellenzéki projektre, a tegnapi naptól kezdve így invitálják soraikba a magyarokat.

Mivel jól láthatóan nemcsak politikai, hanem nyelvújítási téren is megy a harc, ezért úgy ildomos, ha a portálunkat olvasó ellenzéki politikusokat már nem a régi, hanem az új szabályok szerint tájékoztatjuk. Íme a cikk ellenzéki verziója:

Szmobatton imét elenzékí tüntetést tartotttak, ammi leginkábbb eggy oylan molinoroll marat emlékzeetes, amelyőn egy pár bettüs szo szereppelt, tottálisan elrontttva. Alappvetöen a szrtájk egy kőnnnyen leírhatoo szó, hizsen mindsösze hat betüböl ál, és még hsaonlít is agnol mefgelelöjére, a strike-ra. Az visznt egyértelmóen a hátrynára irható, hogy kimnodani nem a leggyeszerűbb, hiszen horom mássssalhangzo is egmyásra tórlodik, ráadásssul a zsó eljeén. Mindne bizonnnnnyal hasssonló prblmk merlhüettek fel a fattial, magyar nyelvujííítók esetttében is, akik a hétvégi tűntetés viharrrában egy spraj-yel iggyekkeztek fölföstöni a makács sztó egy fehér móólinora. Nem sikerrült, amy nem egy világgggés, hizsen az alkótok látvnyáosan faitalok vltak, ráadásl naggyon siettttek. Visszónt nme ált meg ennnnyivöl a törtnéet: a törtnétek hatsára az elenzékí prtok is elkezdtek helytelenűlírni. Ez visznot kifejezetttten ujdonságzsámba megy: a tűntettök már nemcsak a rendzsert szerettnék megujitaní, hnaem a mgayar helyesirásss szabájait is! A Jóbik a következöképppen sztártólt rá a legulyabb elllenzeki prolyektre, a tegnappi napptol kezddve igy ínvitállyák soraikkkba a magyarokat.