Paródia lett a szombati ellenzéki tüntetésből, mindenki rajtuk nevet

Vágólapra másolva!
Az internet népe nem kegyelmezett az ellenzék szombati ügyetlenkedésének, és lecsapott. Az önjelölt művészek fantáziáját elsősorban egy hat betűből álló molinó mozgatta meg, amelyet rövidsége ellenére sem sikerült helyesen leírniuk a demokratáknak.
Vágólapra másolva!

Azok ellenére, hogy nagyon sok tüntetőt vártak, kínosan kevesen jelentek meg az ellenzéki politikusok hívószavára: röviden-tömören így foglalható össze a hétvégi ellenzéki tüntetés végeredménye.

Öröm az ürömben, hogy a kézzel fogható kudarc ellenére vicces jelenetekben nem volt hiány a vonulásos megmozduláson. Ennek talán a legszebb pillanata egy hat betűből álló molinónak a magasba emelése volt, amin azonban egy komoly hiba éktelenkedett. Erről van szó:

SZRTÁJK Forrás: Facebook

Ettől konkrétan beindult az egész internet, és futószalagon gyártották a SZRTÁJK alapú Facebook-oldalakat és mémeket. Egy gyors Facebook-vizit során kapásból két ilyen tartalmú oldal bukkant ki, meglehetősen hasonló elnevezéssel. Egyelőre az Általános Szrtájk elnevezésű felület fut jobban, félnapos pályafutása alatt már közel félszázan kedvelték. Az alkotók itt inkább rövidebb, de annál humorosabb üzenetekkel operálnak.

Az előbbi oldalnál eggyel több helyesírási hibát tartalmazó Általlános Szrtájk ezzel szemben inkább a mémeket részesíti előnyben. Ezen a képen például Vlagyimir Iljics Lenint is bevonták a SZRTÁJK követelésekbe.

A 888.hu csapatát is megihlette a téma, és egy sok mémből álló csokorral örvendeztette meg olvasóit.

Forrás: 888.hu

Forrás: 888.hu

Forrás: 888

Forrás: 888.hu

Forrás: 888