Ésszel buliztak a szilveszterezők, kevesen ébredtek a kórházban

szilveszter, újév, buli, utcabál
Budapest, 2019. január 1. Szilveszterezők a budapesti Vörösmarty téren 2019. január 1-jére virradó éjjel. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Összesen 49-en kerültek alkoholmérgezéssel a budapesti detoxikálókba, ez pedig jóval kevesebb embert jelent, mint az előző években. A Péterfy-kórházban 16 fiatalkorút kezeltek. 
Vágólapra másolva!

Az M1 tudósítója a budapesti Honvédkórházból bejelentkezve elmondta: 12 embert vettek fel az éjszaka folyamán könnyebb, illetve közepes alkoholmérgezéssel. Az ügyeletes főorvos tájékoztatása szerint

senki sincs életveszélyes állapotban, többen már el is hagyták a kórházat.

Illusztráció Forrás: MTI/Mónus Márton

A másik fővárosi detoxikálóba, a Péterfy Sándor utcai kórházba 37 beteget vittek enyhe, vagy közepes súlyosságú alkoholmérgezéssel. Itt egy betegnek volt szüksége intenzív ellátásra.

Az M1 tudósítója azt is elmondta, hogy a Péterfy Sándor utcai kórházba került betegek közül 16-an fiatalkorúak voltak.