Kósa Lajos: A Fidesz-KDNP építkezést, az ellenzék békétlenséget kínál

KÓSA Lajos
Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke sajtótájékoztatót tart az önkormányzati választásokról a Fidesz Lendvay utcai székházában 2019. július 30-án.
Vágólapra másolva!
Míg a kormánypártok építkezést és fejlődést kínálnak, az ellenzék békétlenséget ajánl a választópolgároknak, akiknek e két lehetőség között kell dönteniük az októberi önkormányzati voksoláson - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke, aki komoly indulatokra és hazugságokra számít az ellenzéki pártoktól a most kezdődő kampányidőszakban.
Vágólapra másolva!

A szombati lapszámban megjelent cikkben Kósa Lajos úgy vélekedett, hogy sok dezinformációs kísérlet várható az ellenzéki pártok részéről.

Azt mondta,

A kampányfőnök szerint az ellenzék üzeneteiben az a közös vonulat, hogy "váltsuk le Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP-kormányt". Ez azonban az önkormányzati választásokra nem megfelelő, hiszen a voksoláson nem születhet olyan eredmény, ami a kormány státusát érintené, mert helyhatósági választásokról van szó - emelte ki.

Kósa Lajos azt hangoztatta, hogy ők építkezni akarnak.

Szépítenék és jobbá tennék a magyarországi településeket annak a programnak megfelelően, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök hirdetett meg,

amikor azt mondta, hogy 2030-ra a magyar életszínvonal érje utol az európai uniós élvonalét. Ehhez összefogásra van szükség:

szövetséget kell kötni a választókkal

- tette hozzá.

Közölte: azt üzenik az állampolgároknak, hogy ne adják a településük irányítását a Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció vezette ellenzék kezébe, mert azon az oldalon békétlenség van, háború és folyamatos gyűlölködés.

Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke sajtótájékoztatót tart az önkormányzati választásokról a Fidesz Lendvay utcai székházában 2019. július 30-án. Forrás: MTI/Mónus Márton

A kampányfőnök jelezte, hogy mintegy 3200 önkormányzat van Magyarországon, és ők csaknem 1200 településen indítanak vagy támogatnak polgármesterjelöltet. A verseny sok helyütt szoros lehet, de számtalan településen fölényes győzelmet arathatnak - vélekedett.

Arra biztatják a választókat, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjeit támogassák a szavazatukkal - közölte Kósa Lajos, megjegyezve:

nyolcmillióan élnek olyan településen, ahol fideszes jelöltre lehet voksolni, amivel toronymagasan ők kínálják a legtöbb lehetőséget.

Az ellenzéki összefogást a gyűlölet tartja össze, és ez meg is látszik rajta - jelentette ki. Ez nem valódi együttműködés, hanem békétlenkedő, reménytelen és sikertelenségre ítélt politikai erőknek valamiféle kooperációja - hangoztatta.

Kérdésre felelve a kampányfőnök azt mondta, fel vannak rá készülve, hogy

sok helyen az ellenzék taktikája az lesz: magát függetlennek valló és konzervatívnak feltüntetni próbáló jelölt mögé áll be.

Úgy vélekedett, nem kell mást tenni, mint felkeresni a választók mindegyikét, és figyelmeztetni erre.
Hozzáfűzte, hogy az önkormányzati választásokon a helyi lakosok legtöbbször személyesen ismerik a jelölteket, tehát hiába indul el például egy MSZP-s civilként, az emberek pontosan tudják róla, hogy kicsoda.

- jelentette ki Kósa Lajos a Magyar Nemzetnek.