Kivégeztek egy férfit és a fiát Nyíregyházán

Nyíregyháza, 2019. augusztus 26. Rendőrök helyszínelnek 2019. augusztus 26-án Nyíregyháza orosi városrészében, a Diák utcában, ahol lelőttek két embert, az információk szerint egy apát és fiát. A feltételezett elkövetőt Nyíregyháza határában rövid időn belül elfogták. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Brutális kettős gyilkosság történt hétfőn délután a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Nyíregyházán.
Vágólapra másolva!

A Szon.hu. több olvasója is azt írta a lapnak, hogy szirénázó rendőr- és mentőautókat látott Nyíregyházán, Oros városrész felé hajtva.

Meg nem erősített információink szerint egy apát és a fiát lőtték le, mindketten meghaltak. Úgy tudni, hogy egy helyi vendégház tulajdonosa az idősebb áldozat.

Az esettel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, ahol elmondták, hogy a bejelentés után fél órával Nyíregyháza határában elfogták a gyilkost. Egyelőre több információt nem árulhattak el.

Rendőrök helyszínelnek 2019. augusztus 26-án Nyíregyháza orosi városrészében, a Diák utcában. Forrás: MTI/Balázs Attila

A Szabolcs megyei nyomozók – a férfi őrizetbe vétele mellett – megkezdték gyanúsítotti kihallgatását - írta a rendőrség a honlapján.

A gyilkosság a Diák utcában történt, az információk szerint

apát és fiát lőtték le, akiknek a háza egymással szemben állt.

A rendőrség nagy erőkkel helyszínel, az utcát lezárták - írja az MTI.

Forrás: police.hu

- kiabálta állítólag az apa mielőtt őt is lelőtte volna a gyilkos. A helyszínen a Szon.hu munkatársának meséltek a környéken lakók a délutáni gyilkosság részleteiről. A felnőtt korú fiúval állítólag három golyóval végeztek, később az apával pedig kettővel.

Forrás: MTI/Balázs Attila

A környéken lakók az első lövésnél azt hitték, hogy csak egy motor dőlt el. Később már jól kivehető volt a fegyver hangja, ekkor értesítették a rendőrséget és a mentőket. De azok már csak a halál beálltát tudták megállapítani mind a két férfinél.

A lövéseket állítólag egy vadászpuskából adták le.

Állítólag magánéleti problémák, miatt ölték meg a fiatalt. Az apának meg azért kellett meghalnia, mert a fia segítségére sietett.

Egy barátom hívott fel azzal, hogy mi történt, én meg nem akartam elhinni - nyilatkozta a lapnak Naczinecz Bálint, a meghalt apa testvére.

A Blikk úgy tudja, hogy mindkettőjüket a saját vendégházukban ölték meg.