Azért ölt a nyíregyházi kettős gyilkos, mert felesége szeretője csúnyán beszélt az asszonnyal

Vágólapra másolva!
Letartóztatták azt a férfit, aki két napja lelőtte a barátját, majd annak apját Nyíregyházán. A férfi akár életfogytiglant is kaphat, így tartani lehetett attól, hogy megszökik, még a tárgyalás előtt az indoklás szerint ezért volt szükség a kényszerintézkedésre. A férfi azért ölte meg a barátját, mert az csúnyán beszélt a feleségével, akivel egyébként viszonyuk volt.
Vágólapra másolva!

Szürke pólóban és sötét nadrágban érkezett rendőrök gyűrűjében a bíróságra a férfi, aki a gyanú szerint két embert ölt meg hétfőn délután. Az arcát egy papírral takarta el.

Forrás: Origo

Több kérdést is feltettünk neki, például, hogy:

  • Valóban féltékenységből ölt-e, és hogy
  • tudta-e, hogy milyen következményekkel jár a tette.

A férfi egyik kérdésünkre sem válaszolt, de nem véletlenül kérdeztük ezeket, hiszen, ahogy tegnap megtudtuk, a kettős gyilkossággal gyanúsított férfi azért ölte meg barátját, mert annak viszonya volt feleségével. Illetve a történet ennél bonyolultabb,

a viszonyról egy ideje már tudott, azt viszont nem tűrte, hogy a férfi lekezelően szakított a feleségével. Ezeket az információinkat később az ügyészség is megerősítette.


Amikor a nő elmondta neki, hogy szeretője csúnyán beszélt vele, autóba ült, a férfi házához ment, és azonnal lőtt a távcsöves puskájával már a kocsiból. Aztán a kerítés elől. A második lövés halálos volt.
A meggyilkolt férfi apja ezután futott ki, és mondta a gyilkosnak, hogy:

Amikor az apa hátat fordított a gyilkosnak, az újra lőtt, háromszor. A találatok halálosak voltak ebben az esetben is.

Forrás: police.hu

Ezután a gyilkos autóba ült és elmenekült. Nyíregyháza határában fogták el. Mindent beismert, ezután indítványozta az ügyészség a letartóztatását, amelyet a bíróság el is rendelt. Minderre az indoklás szerint azért volt szükség, mert a férfi akár életfogytiglant is kaphat, ilyen súlyos büntetésnél pedig fennáll a szökés vagy elrejtőzés esélye.