Meggyilkoltak egy férfit Dávodon

Vágólapra másolva!
A rendőrség eltűntként keresett egy férfit Dávodon, akinek a holttestét szerdán megtalálták. A gyilkossággal egy helyi nőt gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

A holttest megtalálása után a rendőrség büntetőeljárást indított, majd a nyomozás közben

egy dávodi nőt hallgattak ki gyanúsítottként.

Később a nőt őrizetbe vették és javasolták a letartóztatását, halált okozó testi sértéssel gyanúsítják - írja a Police.hu.

A BAON.hu információi szerint egy férfi holttestét találták meg, aki egy éve bérelte a dávodi házat az élettársával. A helyiek szerint 3-4 hete tűnt el, ami gyanús lett a rokonainak és az ismerőseinek, ezért az élettársánál érdeklődtek iránta.

A nő terelte a kérdéseket, majd azt mondta, hogy Németországba költözött.

A lap úgy tudja, hogy a férfi eltűnését a volt felesége jelezte a rendőrségnek, akik később a dávodi háznál megtalálták a holttestét.

Az utcabeliek szerint a pár csendes volt, nem tudnak arról, hogy vita lett volna közöttük.