Letartóztatták a katasztrófát okozó szállodahajó kapitányát

Hajó borult a Dunába, 2019.05.29.
Vágólapra másolva!
A bíróság egy hónapra letartóztatta a Viking Sigyn kapitányát. Ugyanakkor a határozat azt is mondja, hogy "a gyanúsított – a végzés véglegessé válását követően – 15 millió forint óvadék letétele esetén, Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerülhet, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett". A nyomkövető és az óvadék ellen az ügyészség fellebbezett, ez utóbbi halasztó hatályú, vagyis a fellebbezés elbírálásáig a kapitány előzetesben marad. A Hableány szerdán este ütközött össze az óriási szállodahajóval, a Vikinggel. Előbbin 35 ember volt, 33 dél-koreai turista és a kétfős magyar legénység. Az ütközést biztosan hét ember élte túl, hét embernek már csak a holttestét tudták kivinni a partra, 21 embert még keresnek. Nagyon kicsi az esélye, hogy őket élve találják meg. A balesetet a gyanú szerint a nagyobb hajó kapitánya okozta, akit halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozásával gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

A 64 éves ukrán hajóskapitányt azzal gyanúsítják, hogy a halálos tömegszerencsétlenséget ő okozta.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Csütörtökön este, egy nappal a tragédia után vették őrizetbe a rendőrök, másnap pedig már indítványozta az ügyészség a letartóztatását, amelyet azzal indokoltak, hogy a férfi jelenléte csak így biztosítható az eljárásban. Ezt pedig a bíróság megalapozottnak tartotta, és elrendelte a férfi letartóztatását.

A bíróság előtt nyilatkozott a kapitány ügyvédje Fotó: Mudra László - Origo

Az ügyészség a közleményében azt írja: a nyomozási bíró a mai napon egy hónapra elrendelte a hajóskapitány letartóztatását. A bíróság emellett megállapította, hogy a gyanúsított – a végzés véglegessé válását követően – 15 millió forint óvadék letétele esetén, Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerülhet, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett.

Mivel a döntés ellentmondásos, megkérdeztük Borbély Zoltán ügyvédet, értelmezze számunkra, mit jelenthet a határozat.

"A letartóztatást akkor rendelhetik el, ha a következő körülmények bármelyike fennáll:

a tanúk befolyásolása, az eljárás sikerének megnehezítése, a bizonyítékok megsemmisítése, a bűnismétlés, illetve a szökés veszélye. Óvadékot viszont csak annak az esetében határozhat meg a bíróság, akinél ez utóbbi (a szökés-elrejtőzés veszélye) áll fenn. Vagyis ebben az esetben nyilván erről van szó.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bíróság döntése értelmében a gyanúsított előzetes letartóztatásba kerül, ezt azonban kiválthatja 15 millió forinttal. Ahogy ezt leteszi, a kapitány kap egy nyomkövetőt, ezzel ellenőrzik, hogy nem hagyja el Budapestet.

Ezt a pénzt még nem tették le, illetve az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, ezért van a kapitány előzetesben" - mondja Borbély Zoltán.

Az óvadék esetében ugyanis az ügyészi fellebbezés halasztó hatályú.

A bíróság épülete előtt tett nyilatkozatában ezt erősítette meg a gyanúsított hajóskapitány ügyvédje is.

Később közleményt adott ki a Fővárosi Törvényszék is.

Eszerint a bíróság megállapította, hogy a gyanúsítottal szemben a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásának különös oka, azaz a szökés, elrejtőzés veszélye megállapítható, mert a bűncselekmény, amivel vádolják "jelentős tárgyi súlyú és igen súlyos következményekkel járt".

A bíróág azt is megállapította, hogy a gyanúsított nem magyar állampolgár, magyarországi tartózkodási hellyel vagy kötődéssel nem rendelkezik, s munkájából adódóan tartózkodási helye gyakran változik, illetve nehezen elérhető. Indokolásában a bíróság arra a körülményre is felhívta a figyelmet, hogy a kapitány mind a nyugat-európai országokban, mint saját hazájában jelentős helyismerettel rendelkezik, továbbá mind az anyagi lehetőségei, mind pedig az esetleges személyi kapcsolatai lehetővé tennék számára, hogy a hatóságok látóköréből hosszabb időre kikerüljön (vagyis: megszökjön), márpedig a cselekmény jellege miatt indokolt annak biztosítása, hogy a gyanúsított az eljárás kezdeti szakaszában a hatóságok számára lényegében bármikor elérhető legyen.

Védői indítványra a bíróság végül mégis úgy döntött, hogy a vállaltnál magasabb összegű, de "a gyanúsított személyi és vagyoni helyzetével arányos mértékű óvadék alkalmazása esetén" a letartóztatás helyett a bűnügyi felügyelet alkalmazható. A bíróság szerint az óvadék, valamint a nyomkövető együttes alkalmazása megfelelően szolgálja a büntetőeljárás érdekeit és a gyanúsított részére visszatartó erővel bír a szökés, elrejtőzés vonatkozásában - fejtette ki a törvényszéki közlemény.

Ha a fellebbezés ügyében másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék helybenhagyja a szombati döntést, majd azt követően a gyanúsított az óvadékot befizeti, akkor a kapitány Budapestre kiterjedő bűnügyi felügyeletet kap, nyomkövetővel együtt alkalmazva. Ebben az esetben a gyanúsított nem hagyhatja majd el a főváros területét - emelték ki.

Az ügyészség - ahogy írtuk - fellebbezett a nyomkövető lehetősége és az óvadék ellen.

A gyanú szerinti cselekmény - bizonyítottság esetén - 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménynek minősül. A megalapozott gyanút egyebek mellett a helyszíni szemle jegyzőkönyve, fényképfelvételek, kamerafelvételek támasztják alá - valószínűleg többek között az a videó is, amelyet szombaton mi is megmutattunk. Ez egyételműen azt mutatja, hogy

a Viking Sigyn egyszerűen nekiment az előtte haladó Hableánynak.