Bedrogozva, részegen, 130-cal száguldozva gázolt halálra egy embert Érden

Vágólapra másolva!
A bedrogozott, részeg sofőr körülbelül 130-cal száguldott még tavaly novemberben, fényes nappal Érden, ott, ahol csak 50-nel lehet menni. Az idős férfinak esélye sem volt, hogy túlélje a balesetet. 
Vágólapra másolva!

Az idős férfi egy gyógyszertárból kilépve át akart menni az úton, körülnézett, majd elindult. Azonban

ebben a pillanatban ért oda a BMW-vel száguldozó sofőr, aki ugyan észrevette az idős gyalogost, de már nem tudott lelassítani.

Így a baleset elkerülhetetlen volt. Az idős ember a szélvédőre esett, majd onnan kb. 51 méteres távolságra az úttestre zuhant.

A sofőr ráadásul, miután elkapta a kormányt, egy teherautóssal ütközött.

Az idős férfi azonnal meghalt, de a kisteherautó vezetőjének is maradandó sérülései lettek.

A BMW-s sofőr ellen vádat emeltek. Előzetesben van.