Letartóztatták a zichyújfalui csecsemőgyilkost

Székesfehérvári gyerekgyilkos, csecsemőgyilkos nő előzetes letartóztatásáról tárgyalás, Székesfehérvár, 2019.03.09.
Vágólapra másolva!
Pulóverben, farmerben és edzőcipőben, kezében két szatyorral vitték a bíróságra azt a 23 éves nőt, aki a gyanú szerint, miután megszülte gyerekét, egy kislányt, azonnal megölte. A nő lehajtott fejjel sétált végig a bíróság folyosóján, két rendőr kísérete, a kezén bilincs volt.
Vágólapra másolva!

A nő hozzátartozói közül senki sem ment el a bíróságra. Ahogy azt korábban megírtuk, a nő nevelőapja annyira szerette a lányt, hogy az arcát a karjára tetováltatta. A gyilkosság után azonban azt mondta, nem akarja többet látni.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A nő ügyvédje szerint az egész család értetlenül áll a történtek előtt.

Az ügyvédtől azt is megtudjuk, hogy a család sem tudja, hogy miért ölte meg a kisbabáját a 23 éves nő. Ők semmiről sem tudtak. Nemcsak a terhességről, de még arról sem, hogy ki lehetett az apa, a nő élettársa, vagy más. Ezt egyébként a vizsgálat ki fogja majd deríteni.

„Ez vizsgálat kérdése. Most kezdődik gyakorlatilag a nyomozás" - teszi hozzá az ügyvéd.

A nő ügyvédje beszél a történtekről az Origo újságírójának Fotó: Polyák Attila - Origo

Pölöskei szerint a tárgyalás akár évekig is elhúzódhat.