Nyomozást indított az ügyészség Karácsony Gergely őszödi beszéde miatt

Vágólapra másolva!
Kényszerítés bűncselekményének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség Karácsony Gergely kiszivárgott hangfelvételének az ügyében. A Hír TV tudósítása szerint erre azért került sor, mert Várnai László független zuglói polgármesterjelölt közösségi oldalán azt írta: Karácsony többször azt mondta neki, hogy Tóth Csabáék megfenyegették.
Vágólapra másolva!

Kényszerítés bűntette ügyében indult nyomozás a Karácsony Gergely-féle hangfelvételen elhangzottak miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Erről a Hír TV számolt be.

Az után indult vizsgálat, hogy Várnai László független zuglói polgármesterjelölt közösségi oldalán azt írta: Karácsony többször azt mondta neki, hogy a szocialista Tóth Csabáék megfenyegették.

Várnai szerint a kerület polgármestere kifejezetten tartott az MSZP helyi elnökétől,

ezért engedett át minden általa is jól ismert korrupciós ügyet.