Hihetetlen magyarázattal állt elő a pécsi gyilkos, de a rendőrök nem hittek neki

Vágólapra másolva!
49 éves élettársa ölte meg a nőt a gyanú szerint, akit egy pécsi lakásban holtan találtak. A férfi azt hazudta a kiérkező mentőknek és rendőröknek, hogy a nő agyvérzést kapott – tudta meg a Tények.
Vágólapra másolva!

A rendőrségre vasárnap este érkezett bejelentés arról, hogy holttest van egy lakásban.

A 63 éves nőt az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint megölték.

A rendőrök a gyilkossággal összefüggésben hétfőn egy 49 éves pécsi férfit fogtak el, akit gyanúsítottként hallgattak ki.

A Tények riportjából kiderül, hogy a gyanúsított a holtan talált nő élettársa.

A helybéliek között csak „Ördögnek" becézett férfi, egy darabig sikeresen eltitkolta, hogy megfojtotta élettársát.

A bűncselekmény után a férfi értesítette a mentőket, ám azok a nő életét már nem tudták megmenteni. A tettes azt állította, a nő hirtelen rosszul lett, valószínűleg agyvérzést kapott.

A férfi ezt próbálta elhitetni az ismerőseivel is, de amikor másnap újból megjelentek a rendőrök, a helybéliek már sejtették, hogy gyilkosság történt. A szomszédok a Tényeknek azt is elárulták, hogy sem a férfinak, sem az élettársának nem volt munkája, emellett nagyon sokat veszekedtek. Az is előfordult, hogy a nő az ablakon menekült ki agresszív élettársa elől.