A kormány célja a családközpontú gyermekvédelem erősítése

Vágólapra másolva!
A kormány célja a családközpontú gyermekvédelem kialakítása és erősítése - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára egy nevelőszülői családnál tett látogatásán szombaton, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán.
Vágólapra másolva!

Fülöp Attila emlékeztetett: a gyermekvédelem rendszerében országosan 23 ezer gyermek van, közülük

körülbelül 15-16 ezren élnek nevelőszülőknél.

A gyermekotthonokban nyolcezer gyerek lakik, de szeretnék elérni, hogy lehetőség szerint ezek a gyerekek is családoknál nevelkedjenek - tette hozzá.

Az államtitkár tájékoztatása szerint körülbelül

5800 nevelőszülő van jelenleg Magyarországon

Többségük idősebb ember, de egyre több fiatal is vállalja ezt a küldetést. A nevelőszülők anyagi támogatása kapcsán elmondta, hogy az elmúlt időszakban növekedtek a számukra adható juttatások. 2014-ben foglalkoztatási jogviszony lett a nevelőszülői hivatás, 2020 januárjától pedig bevezetik a nevelőszülői gyedet is.


- mondta el Fülöp Attila, hozzátéve, hogy a nevelőszülői hálózat fejlesztése folyamatos.A fejlesztésere uniós forrásból mintegy

1,2 milliárd forintot fordítottak az elmúlt két évben.


tette hozzá az államtitkár.