Ideges lett, amiért nem tudja ellopni az autót, ezért megrongálta azt

Vágólapra másolva!
A bíróság az autólopás másnapján elítélte azt a férfit, aki megpróbált ellopni egy utcán parkoló lezáratlan kocsit, hogy azzal autózzon egyet Prügyön.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt megírtuk, a 38 éves férfi szeptember 26-án, hajnalban beült az autóba, hogy ott zenét hallgasson, és, hogy kocsikázzon egyet a településen.

De nem találta a slusszkulcsot, ezért annyira dühös lett, hogy az autó teljes belső terét megrongálta: eldeformálta a kormányt, kitépte műszerfalból a légzsákot, a rádiót és a csaknem teljes vezetékrendszert.

Ezekkel összesen 300 ezer forintos kárt okozott.

Forrás: Police.hu

A rongálást az autó tulajdonosa lakásának ablakából nézte végig. A rendőrök még a helyszínen elfogták a rongálót, és eljárást indítottak ellene.

A bíróság autólopás kísérlete és rongálás miatt 3 év fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit. A bíróság arra is köteleztet, hogy fizesse ki az okozott kárt.

Az ítélet ellen a férfi és ügyvédje is fellebbezett, ezért az nem jogerős.